Kemenes Szabolcs és Bognár Zsolt is otthagyja a zöld-fehéreket

Vágólapra másolva!
2007.07.09. 17:29
Az már biztos, hogy a következő szezonban Kemenes Szabolcs és Bognár Zsolt sem lesz a Ferencváros labdarúgója. A kapus nem hosszabbította meg lejáró szerződését, míg a védő az olasz másodosztályú Frosinone együtteséhez igazolt. Erről a zöld-fehérek hivatalos honlapja adott hírt-
Kemenes Szabolcs nem újítja meg lejáró szerződését
Kemenes Szabolcs nem újítja meg lejáró szerződését
Kemenes Szabolcs nem újítja meg lejáró szerződését
Kemenes Szabolcs nem újítja meg lejáró szerződését

Bognár már korábban próbálkozott Olaszországban, az élvonalbeli Messina szerződtette is, de végül egy percet sem játszott a szicíliai klubban. A tavasz második felét már újra Ferencvárosnál töltötte.

Most azonban úgy tűnik, hogy minden rendben a szerződtetésével kapcsolatban. A védő csütörtökön utazik Olaszországba, ahol orvosi vizsgálaton vesz részt, majd két évre aláír a másodosztályú Frosinone gárdájához.

„Amikor télen a Messinánal voltam és adminisztrációs problémák miatt nem játszhattam, Alberto Cavasin, a csapat edzője megígérte, bárhol vállal munkát az új szezonban, számít rám - mondta a 100% Fradinak Bognár. - A város 40 kilométerre van Rómától, a Frosinone középcsapatnak számít, 10 ezres stadionnal rendelkezik. Csütörtökön utazom Olaszországba, ahol kétéves szerződést kötök a klubbal.”

Nem marad a Fradinál Kemenes Szabolcs sem. A lejáró szerződésű kapus hétfőn délután tárgyalt az FTC Zrt. vezetőivel, és felek nemigen ragaszkodtak a másikhoz.

„Azt kaptam, amire számítottam, nem akartak meggyőzni, hogy maradjak - mondta Kemenes a 100% Fradinak. - Szeretném külföldön folytatatni pályafutásomat, de egyelőre még nem tudom, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy a héten egyénileg elkezdek edzeni, hogy ne legyen lemaradásom. Türelmesen várok, bízom benne, hogy a menedzserem talál olyan csapatot, amely minden szempontból megfelel majd.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik