FTC: Itt folyton a sikerekért küzdhetek – Bogdán Ádám

– Elég volt a légiós évekből?
– Szép volt, jó volt, és igen, talán elég is volt egy időre – felelte a pályafutását a Ferencvárosban folytató, a szerződéskötés szerdai bejelentését követően a Nemzeti Sportnak nyilatkozó Bogdán Ádám. – Tizenhárom év telt el azóta, hogy a Bolton Wanderershez átigazoltam, sokat adott nekem a külföldön töltött időszak, de eljött az ideje annak, hogy lezárjam ezt a fejezetet.

– Nehéz döntés volt?
– Egyfelől igen, mert mégiscsak egy tizenhárom esztendeig tartó szakasz zárult le az életemben. Másfelől nem, mert a Fradi érdeklődése felettébb megtisztelő volt. Az elmúlt hetekben már lehetett hallani híreket arról, hogy nem maradok Skóciában, én sem titkoltam, hogy alkalomadtán hazatérnék. A Ferencváros hívása tulajdonképpen a legjobbkor jött. Legutóbbi állomáshelyemen, a Hiberniannél olyan anyagi helyzet alakult ki, hogy a vezetők nem tudtak ajánlatot tenni a június végén lejáró szerződésem meghosszabbítására, de közben az FTC részéről Hajnal Tamás kitartóan keresett, és minden egyes beszélgetéssel közelebb kerültünk ahhoz, ahová mostanra eljutottunk, vagyis a megegyezéshez. A Fradi végig korrekt volt, egyúttal éreztette, hogy számol velem. Tekintve, hogy mindkét fél ugyanazt akarta, nem is húzódott sokáig a tárgyalás, hamar megállapodtunk.

– Mi szólt még a Ferencváros mellett?
– Magyarország legeredményesebb, egyben legerősebb klubja, ezzel, úgy hiszem, mindent elmondtam. De hogy kicsit bővebben is kifejtsem: a legnagyobb vonzerő az volt, hogy ebben a klubban folyton a sikerekért küzdhetek. Az előző idényben remekül szerepelt az együttes – nem csupán idehaza, a nemzetközi porondon is. Újdonsült játékostársaim ismét megteremtették az esélyt arra, hogy a csapat a Bajnokok Ligája-selejtezőben tegye próbára erejét, nem tagadom, nagy álmom, hogy a csoportkörben védhessek. Szimpatikus volt a Fradi átigazolási politikája is: a vezetők olyan futballistákat szerződtetnek, akikkel az európai kupasorozatokban is megállhatja a helyét a csapat – nemcsak egyszer-egyszer, hanem évről évre. Ami pedig engem illet: bár jó ideje benne vagyok a labdarúgásban, volt egy-két rubrika, amelyet még nem pipáltam ki. Ilyen például a bajnoki cím vagy éppen az NB I-es bemutatkozás. Szóval, van, ami még harminckét évesen is hajt.

– Erről a vezetőedzővel, Szerhij Rebrovval is beszélt?
– Vele még csak egyszer találkoztam, akkor nem merültünk el a részletekben. Hajnal Tamás mellett viszont többször beszéltem Balogh Tamás kapusedzővel. Őt nem ismertem korábbról, de mostanság edzettünk hetente kétszer-háromszor, és rendkívül jó benyomást tett rám. Tényleg remek edzéseken vettem részt.

– Elkél a jó forma, már csak azért is, mert jelentős versenytársakkal szembesül majd.
– Megszoktam már. Eddigi pályafutásom során egy csapathoz sem mentem úgy oda, hogy én vagyok az első számú kapus. Mindenütt meg kellett harcolnom azért, hogy az én nevemmel kezdődjön az összeállítás. Volt, ahol sikerült, volt, ahol nem. Nincs ezzel gond, a futballnak az is a velejárója, hogy az ember nem mindig kap játéklehetőséget. Egyáltalán nem rémiszt meg, hogy a Fradiban is jó kapusokkal kell felvennem a kesztyűt, sőt nagyon is ösztönöz. Tisztában vagyok azzal, mit tudok, milyen értékeket képviselek. Ha a vezetőség és a szakmai stáb úgy ítélte volna meg, hogy nem ütöm meg az itt elvárt szinten, aligha veszi fel velem a kapcsolatot. A képlet amúgy egyszerű, rajtam kívül két jó kapusa van a Ferencvárosnak, ráadásul egyikük, Dibusz Dénes évek óta meghatározó tagja a csapatnak.

– Feltételezem, úgy számol, hogy Dibusz Dénes vagy Gróf Dávid máshol folytatja.
– Ezzel a témával tudatosan nem foglalkozom. Félreértés ne essék, nem azért, mert nem érdekel a kapustársak sorsa, hanem azért, mert kizárólag magamra összpontosítok, azon belül is arra, hogy a hozzáállásommal és teljesítményemmel kiérdemeljem a bizalmat. Nyilvánvaló, a feladat nem egyszerű, de mint utaltam rá, nekem ez nem jelent újdonságot. Ha minden jól megy, sok tétmeccs vár a Fradira az előttünk álló idényben, szükség lesz legalább két megbízható, bármikor bevethető kapusra. Az én dolgom az, hogy bizonyítsam, lehet velem számolni.

– A koronavírus miatt hónapok óta nem vett részt csapatedzésen. Milyen állapotban érzi magát?
– Mondhatok én bármit, úgyis a felkészülés adja meg erre a választ. Az elmúlt hónapokat mindenesetre a konditeremben töltöttem, és a már említett kapusedzéseken is alaposan megizzadtam. Úgy gondolom, ami tőlem telt, megtettem, és az alapozás kezdetéig hátralevő időben is megteszem, hogy megfelelő állapotban jelentkezzek az első edzésre.

– A légiósélet örökre véget ért?
– A futballban semmit sem lehet tudni előre. Ahogy egy korábbi beszélgetésünk során is elmondtam, nem vagyok az a típus, aki végleg bezár maga mögött minden ajtót. Ugyanakkor most úgy éreztük a családdal, az a legjobb, ha hazajövünk. Igaz, az elmúlt két évet nagyon élveztük Edinburghban, ez valamelyest megnehezítette a döntést. Viszont mindent felülírt, hogy hazajövünk. Szeretjük Budapestet, jóllehet sok minden változott tizenhárom év alatt. A sors is azt akarhatta, hogy új fejezetet nyissak, mert amikor már látszott, hogy a Hiberniannél nem lesz maradásom, akkor fordult igazán komolyra a helyzet a Fradival. Még időm sem lett volna arra, hogy esetleg keseregjek a skóciai történet befejezése miatt, mert nyomban jött a Ferencváros megkeresése.

– Legutóbb négy éve ölthette magára a címeres mezt. Mit gondol, a hazatéréssel a válogatotthoz is közelebb kerül?
– Egy biztos, Budapest közelebb van Telkihez, mint Edinburgh. Szeretnék még védeni a válogatottban, de ennek érdekében több lépcsőfokot is meg kell ugranom. Az elsőn túl vagyok: olyan csapatba kellett átigazolnom, amely azon a szinten van, ahonnan a szövetségi kapitány behívhat egy játékost. Most jön a második lépés: az edzéseken és az edzőmeccseken olyan produkciót kell letennem az asztalra, amellyel kivívom a helyem a csapatban. Ha ez is megvan, következhet a harmadik lépés – de mivel csak az elsőnél járok, erről még felesleges beszélni.