Kisvárda: az ítéletidő miatt félbeszakadt az edzés – videó

Vágólapra másolva!
2018.09.03. 20:01
null
„Azt látni, hogy nem látni...” (Fotó: kisvardafc.hu)
Címkék
Személyi sérülés nem történt az abszolút újonc sporttelepén, de minden bizonnyal jelentős anyagi kár keletkezett a vihar miatt.

Ítéletidő tombolt Kisvárdán hétfőn délután, éppen akkor, amikor a várkerti futballkomplexumban nagyüzem volt, a korosztályos csapatok mellett a felnőttek is edzettek. Dajka László vezetőedző mintegy húsz perc után szüntette be a gyakorlást.

„A vár körül borult minden, ami borulhatott, és mindenki menekülőre vette a figurát, futott az épületbe. Jött a jég is, és a viharról készült felvételeken azt látni, hogy szinte nem lehet látni semmit az esőfüggönytől..." – áll a kisvárdaiak hivatalos honlapján a beszámoló és az alábbi videó tanulsága szerint nem túlzó, hogy semmit nem látni.

A Kisvárda csapata a tervek szerint kedden és szerdán napi kettő edzéssel folytatja a munkát, a hétvégére – NB I-es meccs híján – szabadságot kapnak a játékosok.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
4 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
5 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik