Felkészülés: vereséget szenvedett Ausztriában a Haladás

2016.06.26. 18:43
Címkék
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságra ausztriai edzőtáborban készülő Haladás a Rapid Wiennel találkozott, és 1–0-s vereséget szenvedett. 

A vaol.hu beszámolója szerint a bécsiek nem veszélyeztették a magyarok kapuját az első félidőben, a Haladás viszont nem kapott meg egy egyértelmű tizenegyest. A második játékrészben beleerősített az osztrák gárda, és több nagy helyzetének meglett az eredménye, a 71. percben vezetést szerzett a Rapid. A folytatásban hiába küzdött a Haladás, nem tudott egyenlíteni.

A mérkőzésen pályára lépett a Békéscsabáról kölcsönbe érkező Ezequiel Calvente, illetve a két új holland igazolás, Sjoerd Overgoor és Sjoerd Ars is.

„Hősiesen védekeztünk, ám a hatvanadik percben az osztrákok behozták az első sorukat, innentől kezdve nagy offenzívába kezdtek – értékelt a Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza. – Addig remekül tartottuk magunkat, ezért is sajnálom a kapott gólt. Elégedett vagyok a fiataljaink teljesítményével, hozzáállásával. Hasznos meccset játszottunk az erős bajnokságban edződött, labdabiztos ellenféllel. Láthattuk, hogy az osztrák bajnokság mennyivel erősebb a magyarnál.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Rapid Wien (osztrák)–Haladás 1–0 (0–0)
Ausztria,
Grieskirchen, 400 néző
Haladás: Rózsa – Angyal, S. Wils, Jancsó (Jagodics, 70.), Bosnjak – Kovács L., Iszlai (Overgoor, 70.) – Rácz, Calvente (Tóth M., 75.), Halmosi (Martínez, a szünetben) – Ars (Tihanyi, a szünetben). Vezetőedző: Mészöly Géza

Legfrissebb hírek

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
5 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
10 perce

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
11 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
29 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
41 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
48 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
54 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
1 órája