NB I: „Többet szeretnék adni, de ehhez a játékosok is kellenek” - Miriuta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.26. 19:18
Címkék
A labdarúgó NB I 25. fordulójában a Győri ETO hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát. Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője a vereség ellenére is elégedett volt a csapatával, míg Miriuta László örült, hogy csapata végre szerencsés volt.

„Az első játékrészben nem voltunk jók, nem ment a játék, viszont a második félidővel elégedett vagyok, hiszen rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk – kezdte értékelését Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője. – Sajnos kimaradtak a lehetőségeink, míg a Győrnek pont abban a periódusban sikerült kontrából gólt rúgnia, amikor véleményem szerint ellenfelünk fölé kerekedtünk.”

„A szünetben taktikát váltottunk, és fel is javult a csapat, de sajnos a gól hiányzott a játékunkból. A Győr egy nagyon jó játékosállománnyal rendelkező együttes, és a mi fiatal gárdánk szinte végig pariban volt, úgyhogy azt gondolom, elégedett lehetek.”

Miriuta László, a Győri ETO vezetőedzője boldog volt, hogy sikerült megszerezniük a három pontot.

„Mint edző, most is a lehető legtöbbet szeretném nyújtani minden szituációban, de ehhez a játékosaim is kellenek. Az elmúlt időszakban nagyon hiányzott a szerencse, most ez is megvolt végre. A tavaszi idényben a Ferencváros elleni mérkőzésen kívül folyamatosan nagyon jól játszottunk, most is letámadtunk, és már az első félidőben rúgtunk két kapufát, megvoltak a helyzeteink, ezúttal pedig a szerencse is velünk volt.”

„A szurkolók ismét szenzációsak voltak, szeretném megköszönni nekik, és a játékosaimnak is, mert nagyszerűen teljesítettek ma, továbbra is itt vannak nap mint nap, és mindent megtesznek. Remélem, hogy valaki megmenti a klubot.”Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője. – Sajnos kimaradtak a lehetőségeink, míg a Győrnek pont abban a periódusban sikerült kontrából gólt rúgnia, amikor véleményem szerint ellenfelünk fölé kerekedtünk.”

„A szünetben taktikát váltottunk, és fel is javult a csapat, de sajnos a gól hiányzott a játékunkból. A Győr egy nagyon jó játékosállománnyal rendelkező együttes, és a mi fiatal gárdánk szinte végig pariban volt, úgyhogy azt gondolom, elégedett lehetek.”

Miriuta László, a Győri ETO vezetőedzője boldog volt, hogy sikerült megszerezniük a három pontot.

„Mint edző, most is a lehető legtöbbet szeretném nyújtani minden szituációban, de ehhez a játékosaim is kellenek. Az elmúlt időszakban nagyon hiányzott a szerencse, most ez is megvolt végre. A tavaszi idényben a Ferencváros elleni mérkőzésen kívül folyamatosan nagyon jól játszottunk, most is letámadtunk, és már az első félidőben rúgtunk két kapufát, megvoltak a helyzeteink, ezúttal pedig a szerencse is velünk volt.”

„A szurkolók ismét szenzációsak voltak, szeretném megköszönni nekik, és a játékosaimnak is, mert nagyszerűen teljesítettek ma, továbbra is itt vannak nap mint nap, és mindent megtesznek. Remélem, hogy valaki megmenti a klubot.”

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
5 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
5 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
6 órája