NB I: Van bennem hiányérzet - Kondás Elemér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.08. 23:17
Címkék
Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a kihagyott helyzeteket sajnálja a Dunaújváros ellen 2–0-re megnyert találkozót követően. Dobos Barna a meccs legnagyobb helyzetét említette.

„Van bennem hiányérzet, mert többel is nyerhettünk volna, annak ellenére, hogy nagyon szervezett volt az ellenfelünk. Jól kezdtük a mérkőzést, rögtön ziccerrel indítottunk, ha az bemegy, teljesen másképp alakul a mérkőzés. Aztán az ellenfelünk a megszerzett labdákkal jól sáfárkodott, megpróbált támadásokat építeni. Volt is egy óriási ziccer, amit a Nova hatalmas bravúrral védett. Utána is megvoltak a helyzeteink, a második félidő még egyértelműbb volt. Örülünk, hogy két gólt lőttünk. Sajnos végigkíséri az őszünket, hogy rengeteg helyzetet tudunk kialakítani, de nem tudjuk kihasználni. Ezzel nehézzé válik a mérkőzés" – mondta a Sport Tv-nek Kondás Elemér. Kondás Elemér.

„Sérült volt sokáig, most megkapta a lehetőséget, hogy kezdőként léphetett pályára. Jó elképzelései voltak, amiket meg is tudott valósítani" – mondta Bouadláról Kondás, aki sajnálja, hogy a játékos az egyik helyzeténél ziccerben passzolni akart.

A Dunaújvárost irányító Dobos Barna szerint a legnagyobb ziccere a PASE-nak volt.

„Nem érzem úgy, hogy nem tanúsítottunk nagy ellenállást. A mérkőzés első félideje arról szólt, hogy melyik csapat szerzi meg a vezetést. A legnagyobb ziccerünk nekünk volt, nem a Debrecennek, sajnos ezt nem sikerült kihasználni. A második félidőben már egyre nagyobb nyomás volt rajtunk. Pontrúgásból szerezte az ellenfél a góljait. Amiatt szorultunk be, mert pontatlanok voltunk. Hiába maradtak egy az egyben a csatáraink, nem tudtuk őket megjátszani, ők meg nem tudtak veszélyesebb akciókat vezetni" – mondta Dobos.

Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
12 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
18 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
33 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
37 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
56 perce

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik