NB I: Daerden a későbbiekben is élne a háromvédős rendszerrel

2012.11.02. 21:58
Címkék
Bruno Moraes egy góllal és egy gólpasszal debütált az Újpest labdarúgócsapatában az Eger elleni győztes NB I-es bajnokin. A brazil támadó szerint a legfontosabb a három pont megszerzése volt, míg Jos Daerden nem veti el a háromvédős rendszert. A felek a Sport Tv-nek nyilatkoztak a meccs után.
NYILATKOZATOK
Bruno Moraes, az Újpest támadója: „Különleges este volt, mivel első meccsemet játszottam az Újpestben. A legfontosabb persze a győzelem volt, örülök, hogy góllal és a gólpasszal tudtam hozzájárulni a sikerhez. Jól érzem magam a csapatban, szerintem egy erős együtteshez kerültem, amellyel nem lehet más célunk, mint hogy megnyerjük az összes meccset és felérjünk az első helyre. Kabát Péterrel rövid idő alatt is már jól megértjük egymást, szeretek vele és Christtel együtt játszani.”
Jos Daerden, az Újpest vezetőedzője: „Az elején talán a legjobb 15 percünket produkáltuk három védővel, ezt követően azonban visszaestünk, főleg amikor a labda nálunk volt. Az ellenfélből Farkas mindig a védőink között helyezkedett, amire nem tudtunk megoldást találni, ezért cseréltem a szünetben és álltunk vissza négy védőre. Ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem fogunk ezzel próbálkozni.”
Simon Antal, az Eger vezetőedzője: „Az elejét nagyon megnyomta az Újpest, ki kellett volna húznunk azt az időszakot, nem szoktunk pontrúgás után gólt kapni. Utána legalább annyi lehetőségünk volt, mint a hazaiaknak, de nem tudtunk gólt elérni. A második félidőben is a miénk volt az első nagy lehetőség Pisanjuk révén, a következő újpesti gól azonban eldöntötte a meccset.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
6 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
6 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
8 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
8 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
8 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
8 órája