PMFC: a klub álláspontja szerint a Kaposvár szegett szerződést

2012.10.10. 09:22
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága kizárta az (át)igazolásokból a PMFC-t, amiért nem rendezte Miroszlav Grumics megszerzése nyomán keletkezett tartozását a Kaposvárnak. A pécsiek álláspontja szerint azonban a Kaposvár a hibás, amiért nem tudták rendezni a kérdést. Az alábbiakban a PMFC sajtóközleményét olvashatják:

„A fegyelmi bizottság keddi ülésén elmarasztalta a PMFC-Matias sportszervezetet, mivel – álláspontjuk szerint – nem teljesítettük Miroszlav Grumics átigazolási díjának második felét.

A teljes tényállás szerint a szerződésünk értelmében a vételár második felét nem csak készpénzben, hanem játékosok átigazolásban is teljesíthetjük a Kaposvár felé, amire mi több alkalommal tettünk – írásban is – kísérletet, ám ezekre a Kaposvár érdemben nem reagált.

Jogi álláspontunk szerint a feleket terhelő együttműködési kötelezettségét a Kaposvár nem teljesíti az ügyben, ezzel megszegte a köztünk fennálló szerződést.

Az MLSZ-határozat kézhezvételét követően megvizsgáljuk, hogy polgári bíróságon keresztül jogi úton miként érvényesítsük álláspontunkat, amennyiben a másodfokú fegyelmi bizottság is fenntartja az elsőfokú határozat álláspontját.

Természetesen a soron következő, téli átigazolási időszakig a PMFC a jogvitát megnyugtató módon rendezni fogja olyan módon, hogy az átigazolások kapcsán semmilyen hátrány nem érheti a klubot.”

Legfrissebb hírek

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
1 perce

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
15 perce

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
35 perce

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
40 perce

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
50 perce

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
1 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
1 órája