Pécs: Nagyon jó meccset játszottunk - Supka

2012.10.12. 16:26
Címkék
A Pécsi MFC labdarúgócsapata a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetet kihasználva felkészülési meccset vívott a Sturm Grazcal, és 4–3-ra győzött Sankt Veit am Vogauban. Supka Attila vezetőedző a baranyai klub hivatalos honlapján értékelte a mérkőzést.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, az első perctől az utolsóig nagy volt az iram a találkozón. A Sturm komplett csapata ellen játszhattunk. Értékes volt a mérkőzés, mert láttuk azokat a dolgokat, amikben előrelépést vártunk a játékosoktól. Jó támadójátékot tudtunk nyújtani, helyzeteket is kialakítottunk, és remek gólokat szereztünk. Természetesen megvolt a negatívum is a védekező résznél. Amiket hosszabb ideje láttunk már a csapatnál, és ezek kijavításán kell még sokat dolgozni. Volt egy két nagyon szép gól, szépen végig vittük a támadásokat, kiszolgálták egymást a játékosok. Az ellenfél térfelén nagyon jól visszatámadtunk, ez az, amit nagyon sokszor kértünk a csapattól, és ezt beszéltük ma az öltözőben is. Labdákat szereztünk, és támadásokat tudtunk indítani. Ezeket jó lenne a bajnoki mérkőzésekre is átvinni, és szeretnénk ilyen teljesítménnyel előrukkolni az elkövetkező időszakban.”

„Az volt a cél, hogy formában tartsuk a csapatot a válogatott szünetben. Tudtunk egy olyan együttes ellen is játszani, ami értékmérő lehet abban, hogy hol tartunk. Kezd a csapat lassan olyan állapotba kerülni, hogy elvárható tőle a hazai mérkőzéseken való eredményesség is. Bízom benne, hogy ez az Eger ellen megmutatkozik. Tavaly november óta nem nyert a Pécs hazai pályán, örülnénk, ha ezen tudnánk változtatni. Jó lenne hazai környezetben is pontokat szerezni. Ha megnézzük a tabellát, bizonyos mérkőzések megnyerésével már olyan helyen állhatnánk, ami elvárható a csapattól.”

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
7 perce

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
33 perce

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
34 perce

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
47 perce

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
57 perce

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
1 órája

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
1 órája

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája