KTE: „Aki hét közben firkál, az hétvégén sem tud rajzolni”

2012.10.11. 14:37
Címkék
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta: nagyon fontos nála a megfelelő hozzáállás, az edzések során látni akarja a játékosokon, hogy hétvégén is ott akarnak lenni a pályán.

„Azt szokták mondani, hogy aki hét közben firkál, az hétvégén sem tud rajzolni. Ehhez az elvhez én is tartom magam. Szeretném azt látni a heti munka során minden játékosomon, hogy játszani akar és ott akar lenni a hétvégi keretben – mondta Horváth Ferenc, majd beszélt futballfilozófiájáról is. – A játék, úgy gondolom, még azért hagy némi kívánnivalót maga után, de hozzáállásban már valóban azt képviseljük, amit szeretek és ami az én futballfilozófiámmal is meggyezik. Azt ígértem érkezésemkor, hogy a pályán csak olyanok lesznek, akik száz százalékot adnak, ennek eddig meg tudtunk felelni."Horváth Ferenc, majd beszélt futballfilozófiájáról is. – A játék, úgy gondolom, még azért hagy némi kívánnivalót maga után, de hozzáállásban már valóban azt képviseljük, amit szeretek és ami az én futballfilozófiámmal is meggyezik. Azt ígértem érkezésemkor, hogy a pályán csak olyanok lesznek, akik száz százalékot adnak, ennek eddig meg tudtunk felelni."

A kecskeméti szakvezető hozzátette: az FTC elleni szombati Ligakupa-mérkőzésen is a hat hiányzó ellenére a lehető legjobb csapatot szeretné pályára küldeni.

Legfrissebb hírek

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
12 perce

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
27 perce

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
35 perce

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
58 perce

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
1 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
1 órája