Eger: a Vasas stadionjában fogadják a Honvédot és a Halit

MTI MTIMTI MTI
2012.10.31. 11:59
Címkék
Rövid egyeztetés után eldőlt, hogy az élvonalbeli Egri FC labdarúgócsapata Debrecen után a Vasas angyalföldi stadionjában lel ideiglenes otthonra, így az őszi szezonból hátralévő két hazai bajnokiját már az Illovszky Rudolf Stadionban játssza.

„Eddig is köszönettel tartoztunk a DVSC-nek, hogy ideiglenesen befogadtak bennünket, és természetesen megértettük az érveiket – mondta szerdán Tóth Dénes a távirati irodának. – Az új helyzetben megnéztem a lehetséges helyszíneket, egyeztettem a sorsolásokat, és a Vasas-pálya jöhetett szóba abban a tekintetben, hogy az eredetileg kiírt időpontokban rendezhessük meg a találkozókat.”Tóth Dénes a távirati irodának. – Az új helyzetben megnéztem a lehetséges helyszíneket, egyeztettem a sorsolásokat, és a Vasas-pálya jöhetett szóba abban a tekintetben, hogy az eredetileg kiírt időpontokban rendezhessük meg a találkozókat.”

Tóth hozzátette, az angyalföldi egyesület vezetősége korrekt módon segítséget nyújtott, így szerdán be is adta a kérelmet a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottságához, hogy november 10-én 16 órától a Budapest Honvédot, valamint november 24-én 18.30-tól a Szombathelyi Haladást a fővárosban láthassák vendégül.

Amint arról korábban beszámoltunk: az egrieket eddigi vendéglátó debreceniek a rossz időjárásra, és a pálya állagának megóvása miatt váltak meg bérlőiktől.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
5 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
5 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
7 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
7 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
7 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
7 órája