Az eddig hibátlan DVSC elvérzett Újpesten

Vágólapra másolva!
2012.10.10. 19:06
Címkék
A labdarúgó Ligakupa szerdai játéknapján a címvédő Videoton 2–0-ra nyert a másodosztályú Zalaegerszeg vendégeként, így továbbra is vezeti csoportját. Az E-csoportban az eddig pontot sem szerző Újpest Toricska Rajmund duplájával 2–1-re legyőzte az eddig hibátlan DVSC-Tevát.

A fiatal Újpest elvette a Debrecen Ligakupa-veretlenségét (fotó: Németh Ferenc)
A fiatal Újpest elvette a Debrecen Ligakupa-veretlenségét (fotó: Németh Ferenc)
A fiatal Újpest elvette a Debrecen Ligakupa-veretlenségét (fotó: Németh Ferenc)
A fiatal Újpest elvette a Debrecen Ligakupa-veretlenségét (fotó: Németh Ferenc)
A fiatal Újpest elvette a Debrecen Ligakupa-veretlenségét (fotó: Németh Ferenc)

Az A-csoport mai egyetlen meccsén hamar vezetéshez jutott a hazai közönség előtt játszó Haladás a Honvéd ellen, a második percben Andorka Péter volt eredményes. A folytatásban tovább pörgött az Artner-legénység, ismét Andorka talált be, ezúttal tizenegyesből. A 17. percben Radó András húzott el a szélen, lövését először védte a kapus, az ismétlésnél azonban már gól született.

Fél óra telt el az első félidőből, mire észhez tért a Honvéd, a 32. percben Faggyas Milán szépített. A második játékrészben nagyot küzdött a Honvéd, előbb Hidi Patrik hozta vissza a reményeket találatával, majd nem sokkal a vége előtt Abass lőtt gólt 14 méterről. A Honvéd elaludt az első félidőben, viszont a folytatásban nagyot küzdött, így háromgólos hátrányból is megérdemelten mentett pontot a Rohonci útról!

A B-csoportban a tartalékos Paks a több sebből vérző Siófokhoz látogatott. A hazaiak ott folytatták, ahol a bajnokságban abbahagyták, továbbra sem ment nekik a gólszerzés, de mivel a mai napon a vendégek sem jeleskedtek a kapu előtt, végül maradt a nem túl közönségcsalogató 0–0. A Vasas–Pécs mérkőzés ugyancsak döntetlenre végződött, mert bár sokáig a hazaiaknak állt a zászló Mundi Roland gólja után, a hajrában Ceolin egyenlített, így pontot mentett a vendégeknek.

A C-csoportban a csupa fiatalokkal felálló Videoton küzdelmes mérkőzésen szerezte meg megérdemelten a három pontot a Zalaegerszeg otthonában.

Az első félidőben a 34. percben egy szélről elvégzett szabadrúgást követően röviden mentettek a hazaiak, a labda egyből visszakerült Vlaszák Géza kapuja elé, és a védelem tengelyéből előremerészkedő Tar Zsolt 12 méterről kilőtte a hosszú felső sarkot. A mérkőzésen kiegyenlített játék folyt, mindkét oldalon veszélyes lehetőségekkel, gólt azonban csak a vendégeknek sikerült szerezniük. A 81. percben Vachtler Csaba talált be szabadrúgásból, kialakítva ezzel a 2–0-s végeredményt.

A kvartett másik meccsén a Lombard örülhetett, miután otthon tartotta a három pontot a Kaposvárral szemben. Ehhez kellett Mouhamadou Seye duplája, már csak azért is, mert a Rákóczi nem adta könnyen a bőrét: Kovács Olivér kiállítása után Katona György szépített büntetőből, de egyenlíteni már nem sikerült a vendégeknek.

A D-csoportban a Horváth Ferenc vezetőedzővel eddig százszázalékos Kecskemét – a bajnokságban a Honvédot hazai pályán 2–1-re, majd Debrecenben az Eger ellen két góllal nyertek – az MTK otthonába utazott, hogy folytassa menetelését.

Mindkét csapatnál meghatározó játékosok hiányoztak, és ez a játékon is meglátszott. A mérkőzés gólnélküliségét a második játékrészben a vendégek szögletét követően Eugene Salami találata törte meg. A végén Balajti Ádám révén az MTK ziccert rontott, így a Kecskemét megszerezte második győzelmét is a csoportban.

A csoport másik, később kezdődő meccsén a Ferencváros 2–1-re nyert a Szolnok ellen. A vendégek a 3. percben Szepessy Róbert bombagólja után kerültek előnybe, miután Marko Ranilovicnak nem volt esélye a hárításra. Bő húsz perc után jött az egyenlítés: Rokszin Ádám borította fel a gólhelyzetben kitörő Somáliát – az ítélet: büntető és kiállítás! Milan Perics ugyan rontott a büntetőpontról, ám a kapusról kipattanó labdát már a hálóba rúgta.

A Ferencváros ezt követően uralta a meccset, ám csak nehezen csikarta ki a győzelmet. A 88. percben Kiprich Dániel ütötte ki a labdát a kapu torkából, újabb kiállítás és büntető! A tizenegyeshez ezúttal Máté János állt oda, és a biztos lábbal a kapu jobb oldalába lőtt.

FERENCVÁROS–SZOLNOK 2–1

(A Sport Televízió felvétele)

Az E-csoportban eddig pont nélkül álló Újpest a kvartettet hat egységgel vezető Debreceni VSC-t fogadta hazai pályán, és némi meglepetésre a lila-fehérek B-csapatukkal legyőzték a hajdúságiakat.


Némi Loki-fölénnyel indult a találkozó, ám aztán az újpestiek is helyzeteket dolgoztak ki, és a 41. percben megszerezték a vezetést. Erős Ronald indította remekül Toricska Rajmundot, aki a jobb szélről befelé húzott, majd 14 méterről higgadtan ellőtte a labdát Szécsi lábai között.

A második félidő elején egyenlítettek a vendégek: Pölöskey Péter került a földre a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Kulcsár Tamás váltotta gólra. A Debrecen fölényben játszott, ám a piros-fehérek nem tudtak kifogni Horváth Tamáson, míg a túloldalon egy átlövés után ismét előnybe került az Újpest. Dombai Viktor vállalkozott lövésre, Varga Róbert belevetődött a labdába, amely így Toricska elé pattant, ő pedig megszerezte a második gólját is. Az Újpest 2–1-re legyőzte a DVSC-t!

Az Eger a DVTK otthonában (amely már a saját „hazai” pályája is volt a szezon során) egy félidőt kibírt, a másodikban azonban a Diósgyőr gyorsan döntésre vitte. A 48. percben Gohér Gergő lőtt távolról remek szabadrúgásgólt, majd Tisza Tibor büntetőből talált be a 62.-ben. A végső szó is Tiszáé volt, aki a 83. percben egy kipattanót helyezett a hálóba.

LIGAKUPA, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
HALADÁS–BP. HONVÉD 3–3 (3–1)
Szombathely, 400 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Márton Zs., Becséri Gergely)
HALADÁS: Rózsa – Fehér Z., Guzmics (Zsirai, 24.), Devecseri, Farkas M. – Rajos, Nagy Gábor – Nagy D. (Horváth D., 61.), Radó (Czafit, a szünetben), Németh M. – Andorka. Vezetőedző: Artner Tamás
HONVÉD: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zsivanovics – Diakite (Nagy Gergő, 61.), Hidi – Abass, Odia (Ikenne-King, 55.), Faggyas – Kostic (Erdélyi, a szünetben). Vezetőedző: Marco Rossi
Gólszerző: Andorka (1–0) a 2., Andorka (11-esből, 2–0) a 6., Radó (3–0) a 19., Faggyas (3–1) a 31., Hidi (3–2) a 76., Abass (3–3) a 84. percben
B-CSOPORT
VASAS–PÉCSI MFC 1–1 (0–0)
Illovszky-stadion, 300 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Kulman)
VASAS: Halasi – Polényi, Lucas, Mileusznics, Füredi – Venczel (Mehmedagic, 81.) – Balogh B., Reidan (Ferkó, 74.), Kovács D., Mundi (Deyvison, 61.) – Ádám M. Megbízott edző: Tóth András
PÉCS: Sánta – Eröss, Causic (Gajág, 34.), Fodor F., Károly V. – Zelenyánszki, Panikvar – Nagy D. (Márkvárt, 55.), Szatmári L., Sztojmirovics (Gránicz, 84.) – Ceolin. Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Mundi (1–0) a 61., Ceolin (1–1) a 88. percben
SIÓFOK–MVM PAKS 0–0
Siófok, 100 néző. Vezette: Pintér Cs. (Huszár B., Király K.)
SIÓFOK: Heinrich – Pécseli, Fehér Zs., Nyári, Fejes (Fodor M., szünetben) – Windecker (Csokics, 70.), Egerszegi – Sluka, Melczer (Molnár M.), Sipos – Dajic. Szakmai igazgató: Horváth Károly
MVM PAKS: Kovács A. – Mészáros I., Zsók, Fiola, Csehi T. – Kulcsár D., Sipeki, Heffler N. (Szabó J., 67.), Báló – Hahn (Bartha, 67.), Simon A. (Feil, 77.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
C-CSOPORT
LOMBARD PÁPA–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–1 (0–0)
Perutz-stadion, 200 néző. Vezette: Oláh G. (Farkas B., Horváth Z.)
PÁPA: Szűcs L. – Nagy S. (Sekour, a szünetben), Balogh B., Tóth G., Présinger – Arszics, Rodenbücher, Horváth L., Tóth B. (Cekulajevs, 68.) – Benko, Marics (Seye, 52.). Vezetőedző: Zsivóczky Gyula
KAPOSVÁR: Horváth L. – Fenyvesi (Házi, 81.), Vadas, Zámbó, Kovács O. – Katona Gy., Thian, Vrucina (D. Kovacsevics, 71.) – Diallo (Földes M., 64.), Böjte P., Kovacic. Vezetőedző: Prukner László
Gólszerző: Seye (1–0) az 59., Seye (2–0) a 68., Katona Gy. (11-esből, 2–1) a 80. percben
Kiállítva: Kovács O. (második sárga lap után) a 62. percben
ZALAEGERSZEGI TE–VIDEOTON 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg, 350 néző. Vezette: Szőts G. (Pápai, Kóbor P.)
ZTE: Vlaszák (Penksa, szünetben) – Mavolo, Nánási, Milas, Juhász D. – Horváth L., Kocsis A. – Pál D. (Bíró A., 64.), Bajics, Frizoni (Hajdú N., 68.) – Krajczár. Vezetőedző: Preisinger Sándor
VIDEOTON: Somodi – Vachtler, Tar, Tamás M., Nagy Zs. – Papp M., Hudák – Alex (Tóth L., 71.), Zsótér (Barcsay, 75.), Károly B. (Kiprich Dániel, 85.) – Paudits. Edző: Varga Károly
Gólszerző: Tar (0–1) a 32., Vachtler (0–2) a 80. percben
Kiállítva: Nagy Zs. (második sárga lap után) a 82., Nánási (dulakodásért) a 90. percben


D-CSOPORT
MTK–KECSKEMÉTI TE 0–1 (0–0)
Hidegkuti Stadion, 100 néző. Vezette: Pánczél K. (Takács G., Mohos)
MTK: Groppioni – Nagy T., Djurics, Poór, Hidvégi – Nikházi, Pölöskei Zs. – Csiki (Balajti, a szünetben), Kanta J. (Vadnai, a szünetben), Rácz F. – Pál A. (Vass P., 71.). Szakmai igazgató: Garami József
KECSKEMÉT: Antal – Koszó, Póti, Vaskó T., Forró – Farkas B. – Salami, Nagy P. (Bertus, 57.), Patvaros (Dichiara, 75.), Balázs Zs. (Dosso, 57.) – Tarabai. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Salami (0–1) a 65. percben
FERENCVÁROS–SZOLNOKI MÁV 2–1 (1–1)
Albert-stadion, 600 néző. Vezette: Radványi Á. (Bozó, Butkai)
FERENCVÁROS: Ranilovic – Menyhárt, Otten (Beliczky, 86.), Grúz, Sváb – Busai (Gyömbér, 60.), Csukics – Somalia (Máté J., 66.), Orosz M., Jenner – Perics. Vezetőedző: Ricardo Moniz
SZOLNOK: Tóth Z. – Tisza K., Kiprich D., Pintér L., Rokszin – Mile (Tamási G., 75.) – Bohner, Kállai I., Szepessy R. (Vári, 86.), Lengyel B. – Kocsis D. (B. Tóth, 57.). Vezetőedző: Bontovics Ferenc
Gólszerző: Szepessy R. (0–1) a 2., Perics (1–1) a 20., Máté J. (2–1, 11-esből) a 89. percben
Kiállítva: Rokszin (gólhelyzetben buktatta Somaliát) a 19., Kiprich D. (gólt akadályozott meg kezezésével) a 88. percben

E-CSOPORT
ÚJPEST FC–DVSC-TEVA 2–1 (1–0)
Szusza-stadion, 300 néző. Vezette: Takács J. (L. Tóth L., Demeter)
ÚJPEST: Horváth T. – Molnár S., Kálmán Zs., Rubus, Baranyai Á. – Eninful, Erős R. – Toricska (Banai B., 73.), Barczi (Dombai, 58.), Bodnár I. (Ádám E., 58.) – Szabó B. Edző: Víg Péter
DVSC: Szécsi G. – Nagy Z., Ludánszki, Varga R., Ferenczi J. – Kiso (Dombi, 61., Meyé, 70.) – Lucas, Spitzmüller – Kulcsár T. (S. Bouadla, 76.), Pölöskey P., Yannick. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Toricska (1–0) a 41., Kulcsár T. (11-esből 1–1) a 48., Toricska (2–1) a 62. percben
DIÓSGYŐRI VTK–EGRI FC 3–0 (0–0)
Diósgyőr, 1200 néző. Vezette: Böcskei B. (Vámos T., Horváth R.)
DVTK: Tajti – Vági (Takács P., 76.), Vadász, Nagy T., Gohér – Abdouraman, Csirszki (Fernando, 68.) – Gosztonyi, Bogáti, Jeff Silva (Kovács Sz., 86.) – Tisza. Vezetőedző: Sisa Tibor
EGER: Brljak – Balog Zs., Kovács G., Mecsinovics, Knakal, Hamouz – Dobrics (Albert Á., 55.), Cs. Pavicsevics (J. Tchami, 59.), Stanislaw – Kabele, Németh N. (Kasza, 72.). Vezetőedző: Simon Antal
Gólszerző: Gohér (1–0) a 47., Tisza (11-esből, 2–0) a 62., Tisza (3–0) a 82. percben

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Győri ETO330013–2119
2. Bp. Honvéd311
15–7
-24
3. Haladás302
17–11
-42
4. Gyirmót30123–9-61

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vasas3
2
1
03–12
7
2. Paks3
11
1
2–20
4
3. PMFC3
02
13–4-12
4. Siófok3
02
11–2-12

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Videoton32105–147
2. Lombard FC32014–406
3. ZTE31023–5–23
4. Kaposvár30123–5–21

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ferencváros335–239
2. Kecskeméti TE 3
2
1
7–256
3. MTK 3
12
0–2–21
4. Szolnok 3
12
1–7–61
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. DVSC-Teva32019–546
2. DVTK32018–716
3. Egri FC31026–8–23
4. Újpest31026–9–33
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik