

A korábbi légiósuralom után minden bizonnyal nemcsak Egervári Sándor örül annak, hogy a 3. forduló legjobbja, legtevékenyebbje egy magyar futballista, a ferencvárosi Józsi György volt, aki régen várt remek játékkal, valamint gólokkal lepte meg szurkolóit.
| A harmadik forduló eredményeit ide kattintva tekintheti meg! |
Ritkán látható fölénnyel, több mint 200 ponttal előzte meg az MTK kapusát, Hegedüs Lajost, aki egyrészt remekül irányította védelmét, másrészt kivédte a pécsiek szemét. A harmadik helyre egy régi ismerősünk, Adamo Coulibaly kapaszkodott fel, nem annyira mezőnymunkája, mint a Kecskemétnek rúgott győztes gólja és parádés gólpassza miatt. Még egy FTC-s, valamint két-két szombathelyi és győri, valamint egy paksi játékos került még az első tízbe – a sereghajtó a remek igazolásnak tűnő honvédos Alekszandar Ignjatovics.

A legszorgalmasabb kapura lövő a korábbi forduló nagy harcosa, Böde Dániel volt, de csak 13 százalékos hatékonysággal dolgozott, a kapust aktívan is megmozgató próbálkozásokat számolva. Az újpesti Remili Mohamed 50 százalékig és egy gólig jutott, de a forduló hőse e tekintetben Kenesei Krisztián, aki beállt a szünetben, négyszer lőtt kapura, mind „felületet fogott", egy pedig bombagól lett.
| Igaza van-e Egervári Sándornak? |
A légiósok ismét „lepasszolták" a magyarokat: a legtöbbször az újpesti svájci, Alessandro Iandoli landoltatta jó helyen a labdát (Józsi viszont pontosságban volt felülmúlhatatlan), a legtöbb gyors támadást a kecskeméti kongói, Francis Litsingi indította (a pécsi Horváth Adrián és az MTK-s Zsidai László sem szégyenkezhet éppen), a 16-oson belülre pedig az újpesti Grégory Christ kanyarintotta be a legtöbb labdát (de Coulibaly talán a leghatékonyabban).

A párharcok tekintetében ismét „elhullott a magyar", mert a legtöbb kis csatát a magát összekapó diósgyőri kameruni Mohamadou Abdouraman nyerte meg, a hét rettenthetetlenje pedig csapattársa, a szlovák Michal Hanek lett, aki 19 ütközetből 17-et nyert. Ők ketten a levegőben is aprítottak, ellenben a földön a ferencvárosi Somalia ügyködött legtöbbet, bár ennél jobban örült volna annak, ha gólra váltja ordító helyzetét.
| A harmadik forduló góljait ide kattintva tekintheti meg! |
A labdaszerzés első helyét is elvitték a légiósok, az újpesti Dusan Vasziljevics révén. Szokása szerint Coulibaly volt a cselkirály, míg a legjobb „szerelő" a paksi Sifter Tamás lett. A Diósgyőr védője, Vági András halálosan labdabiztos volt: ha ő odalépett, biztosan övé lett a labda.
| A 3. forduló álomcsapata: Hegedüs Lajos (MTK, 353 pont, az NS-től 6-os osztályzatot kapott) – Ivan Lovric (Honvéd, 232, 7), Lipták Zoltán (Győr, 278, 6), Alekszandar Ignjatovics (Honvéd, 276, 7), Baráth Botond (Honvéd, 237, 6) – Józsi György (Ferencváros, 564, 7), Mohamadou Abdouraman (Diósgyőr, 269, 6) – Máté János (Ferencváros, 277, 7), Adamo Coulibaly (Debrecen, 337, 7), Mihai Dina (Győr, 303, 5) – Simon Attila (Paks, 279, 6) |
A 2. forduló álomcsapata: Mladen Bozsovics (Videoton, 373, 6) – Michal Svec (Győri ETO, 251, 6), Zámbó Bence (Kaposvár, 325, 7), Debreceni András (Bp. Honvéd, 298, 6), Héctor Sánchez (Videoton, 250, 5) – Rok Kronaveter (Győri ETO, 280, 6), Nikola Safaric (Kaposvár, 295, 6), Szasa Dobrics (Eger, 284, 6), Eke Uzoma (Pécs, 199, 5) – Souleymane Diaby (Honvéd, 387, 7), Délczeg Gergely (Honvéd, 256, 6) |
Az 1. forduló álomcsapata: Verpecz István (Debrecen, 419, 7) – Nagy Zoltán (Debrecen, 311, 6), Alekszandar Ignjatovics (Bp. Honvéd, 381, 6), Jirí Krejcí (Pécs, 268, 5), Zoran Zeljkovic (Pécs, 307, 7) – Kulcsár Tamás (Debrecen, 323, 7), Nikola Mitrovics (Videoton, 315, 6), Szakály Péter (Debrecen, 380, 7), Rezes László (Debrecen, 275, 7) – Ibrahima Sidibe (Debrecen, 572, 8), Miroszlav Grumics (Pécs, 349, 6). |







