Igaza van Egervári Sándornak?

Vágólapra másolva!
2012.08.10. 15:19
Címkék
Legutóbb a fantasztikus és sokszor bizonyított InStat rendszer segítségével a labdarúgó NB I 2. fordulójának mérkőzései mögé néztünk a csapatok teljesítményeit kivesézve. Most megnéztük, hogyan muzsikáltak a légiósok, hogy kiderüljön, tömve-e a bajnokság botlábú vendégmunkásokkal.

„Aggodalommal tölt el, hogy az NB I légiósai közül – bár természetesen találni olyat, aki lendületet ad a bajnokságunknak – egyre több az alsóbb vonalbeli légiós, akik nemhogy a nívót nem emelik jelenlétükkel, de a magyar fiatalok elől veszik el a helyet″ – mondta a napokban Egervári Sándor, válogatottunk szövetségi kapitánya. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy megnézzük, hogyan szerepeltek az InStat posztonkénti rangsorában a magyarok és a légiósok?

A múlt héten kiderült, hogy a tíz legharcosabb futballista közé az NB I első fordulóban csak Torghelle Sándor fért oda, a legjobb tíz között négy légiós akadt – a forduló álomcsapatában viszont hat.

A legjobbak, passzok és kapura lövések
A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
A legjobbak, passzok és kapura lövések A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A második körben a forduló tíz legjobbja között fele-fele arányban találunk magyar és nem magyar labdarúgót, de a dobogóra csupán a kaposvári Zámbó Bence került oda, harmadikként, a kispesti Souleymane Diaby és a székesfehérvári Mladen Bozsovics mögé. Feltűnő viszont, hogy a legjobb passzolók többsége szerepelhetne az Egervári-csapatban, a kapura lövéseknél azonban megfordul az arány. Nemsokára az is kiderül, miért.

A párharcok számában most jobban szerepeltek honfitársaink, Böde Dániel megmutatta, mi az a Fradi-szív, a diósgyőri bekk, Szavo Rakovics viszont kiemelkedő százalékban nyerte a maga kis duelljeit. Érdekes, hogy a labdaelszórásban arányosan teljesítettek nemzetiségek szerint profijaink, viszont a tíz legszorgalmasabb gyűjtögető között csupán két légiós akad.

A cselek elemzésétől ezúttal eltekintenénk, mert a parádés nyitány után ebben a fordulóban három jó driblivel ranglistát lehet vezetni, de a próbálkozások számát nézve ismét alulmaradnak a magyarok. A fentiekből is következik talán, hogy két magyar volt a szerelések királya: a debreceni Bernáth Csaba nyert mennyiségben, a kecskeméti Bori Gábor hatékonyságban. „Honfivért ont a honfi" – foglalhatjuk össze a szabálytalanságok táblázatait, mert mindkettőben, tehát az osztott és kapott „pofon" kategóriában is magyar játékos vezet (a siófoki Fodor Marcell és a paksi Heffler Tibor)

A legjobb harcosok
A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
A legjobb harcosok A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

 

POSZTONKÉNTI RANGSOR

A kapusok között csalóka némileg a rangsor, hiszen szegény kesztyűs emberek nem tehetnek arról, hány kapura lövéssel teszik próbára őket, az viszont tény, hogy a második fordulóban Bozsovics védett legtöbbször. Kollégái között öt légiós akadt egyébként.

A jobbhátvédek legjobbja most a győri cseh, Michal Svec lett, itt a legjobb öt közé csak a honvédos Ivan Lovric fért be a légiósok közül – a nyitányon még remeklő MTK-s Rafa Wolfe és az újpesti Nikolas Proesmans viszont Egervárit igazolta a múlt héten. A balhátvédek között most a videotonos Héctor Sánchez lett a legjobb, a Marko Vidovics, Zoran Zeljkovic kettőst megelőzve, míg utolsó kilenc kollégája között egyetlen nem magyar található!

A középhátvéd posztján viszonylag jól állunk a válogatottban is, közülük az NB I 2. fordulójában Zámbó Bence volt a legügyesebb, a honvédos Debreceni Andrást megelőzve. A legjobb tíz közé a külföldiek közül csak a ferencvárosi Martin Klein fért oda, a táblázat alsó részében végzett a pécsi Jirí Krejcí, az MTK-s Dragan Vukmir és a fehérvári Paulo Vinícius (a sereghajtó PMFC-s Andrej Causic csak 30 percet játszott).


A védők
A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
A védők A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A jobb oldali középpályások közül a kecskeméti Francis Litsingi volt a leggyengébb légiós, de őt hét magyar is követi, a kategóriát viszont a győri Rok Kronaveter viszi az MTK-s Könyves Norbert előtt, és a 4. és az 5. pozícióban is vendégjátékos követi. A bal oldalon a pécsi Eke Uzoma úgy is nyerni tudott, hogy az 57. percben lecserélték, második a vidis Walter Lee lett – az utolsó hat között viszont négy légiós is ott figyel, különösképpen a mérkőzést végigjátszó újpesti Grégory Christ, a győri Nemanja Andrics és a kecskeméti Tarabai teljesítménye elgondolkodtató...

A középső középpályás duót az e heti álomcsapatban a kaposvári Nikola Safaric és az egri Szasa Dobrics alkotja. A diósgyőri Fernando Fernández és a pápai Lazar Arszics viszont rossz hírét keltette a vendégmunkásoknak a múlt héten; igaz, a szűrők között figyelembe vettek közül az első tízben hat, a karmesterek között négy légiós található.

A középpályások
A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!
A középpályások A TÖBBI TÁBLÁZATOT IS TARTALMAZÓ TELJES ÁBRA NAGYÍTVA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A csatárranglistán megmutatkozik az NB I egyik sajátossága, hiszen a legjobb támadó a kispesti Souleymane Diaby lett, megelőzve a nála kissé előrébb játszó, középcsatár Délczeg Gergelyt. Torghelle Sándor a harmadik, de erről a fordulóról mindent elmond, hogy a negyedik legtöbbet dolgozó ék a kaposvári Oláh Lóránt lett, az ötödik pedig az egri Igor Pisanjuk, a maguk harmatoska osztályzataival – akkor képzelhetjük, mit összefutballozottak a többiek...

Az utolsó tíz helyezett között joggal kapott helyet a sokat hibázó L'Imam Seydi, de ő legalább néha megrázza magát. Érdekes eset Stevo Nikolic, a kétszeres bosnyák gólkirály, aki eddig egyszer igazolta egy év alatt leigazolásának jogosságát, a Zalaegerszeg elleni „csodabajnokin″. Nagy kérdés viszont, hogy van-e olyan debreceni, saját nevelésű csatárzseni, aki elől elveszi a helyet a bosnyák?

A FORDULÓK LEGJOBBJAI

A 2. forduló álomcsapata: Mladen Bozsovics (Videoton, 373 pont, az NS-től 6-os osztályzatot kapott) – Michal Svec (Győri ETO, 251, 6), Zámbó Bence (Kaposvár, 325, 7), Debreceni András (Bp. Honvéd, 298, 6), Héctor Sánchez (Videoton, 250, 5) – Rok Kronaveter (Győri ETO, 280, 6), Nikola Safaric (Kaposvár, 295, 6), Szasa Dobrics (Eger, 284, 6), Eke Uzoma (Pécs, 199, 5) – Souleymane Diaby (Honvéd, 387, 7), Délczeg Gergely (Honvéd, 256, 6)

Az 1. forduló álomcsapata: Verpecz István (Debrecen, 419 pont, az NS-től 7-es osztályzatot kapott) – Nagy Zoltán (Debrecen, 311, 6), Alekszandar Ignjatovics (Bp. Honvéd, 381, 6), Jirí Krejcí (Pécs, 268, 5), Zoran Zeljkovic (Pécs, 307, 7) – Kulcsár Tamás (Debrecen, 323, 7), Nikola Mitrovics (Videoton, 315, 6), Szakály Péter (Debrecen, 380, 7), Rezes László (Debrecen, 275, 7) – Ibrahima Sidibe (Debrecen, 572, 8), Miroszlav Grumics (Pécs, 349, 6).

Legfrissebb hírek

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Fehérváron

Labdarúgó NB II
41 perce

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
44 perce

Király-kupa: tizenegy hiányzó – Mbappé, Bellingham és Rodrygo sincs ott a Real Madrid keretében

Spanyol labdarúgás
49 perce

A sportág krémje a legmagasabb színvonalon – a férfi kézi Európa-bajnokságok története

Képes Sport
59 perce

Kós Hubert harmadik az Év úszója-szavazáson, Popovici lett Európa legjobbja

Úszás
1 órája

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
1 órája

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
2 órája

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik