NB I: Megint nem kaptunk egyenlő feltételeket - Pintér Attila

2012.05.06. 22:12
Címkék
A Győri ETO-t irányító Pintér Attila szerint újra játékvezetői tévedések sújtották csapatát, amely 2–1-re kikapott hazai pályán a DVSC-Teva-tól a labdarúgó NB I vasárnapi rangadóján.

„Bebizonyították a játékosok, hogy most is mindent elkövettek azért, hogy megnyerjék a mérkőzést – olvasható Pintér Attila nyilatkozata a győri klub honlapján. – Nehéz higgadtnak maradni, mert mindig csak azt nézik, hogy gólt kap a csapat, de meg kellene azt is vizsgálni, hogy miből. A mérkőzés elején Trajkovics bebújt a védő elé a 16-oson belül és szemen ütötték. Szerintem ez tizenegyes és kiállítás – mások szerint nem. Aztán a debreceniek első gólja előtt nem volt fault. A második félidőben volt két lecsorgó labda, ellenfelünk ezt belőtte, mi nem. Ezután is mindent megtett a csapat, de ez nem volt elég. Még egyszer hangsúlyozom, nehéz higgadtnak maradni. A Ferencváros ellen ott volt az egyenlítő gól a 87. percben, a Kecskemét elleni mérkőzésen a 11-es, és aztán jött a mai meccs, ahol megint nem kaptunk egyenlő feltételeket. Így nagyon nehéz a lelket tartani a játékosokban, hiszen ők is érzik, hogy mit vétettek ellenünk. Ők csak futballozni akarnak, de nem hagyják őket, úgy, ahogy szeretnének.”

„A Győr nagyon jó csapat, nehéz mérkőzésre készültünk – idézi Kondás Elemért, a Loki vezetőedzőjét a haon.hu. – A hazaiak ennek megfelelően kezdték a mérkőzést. Ránk jöttek és viszonylag hamar gólt lőttek. Az egyenlítés nem váratott sokáig. A második félidőben fegyelmezetten és taktikusan játszottunk, együtt küzdött a csapat és megszereztük a győzelmet.”

 

Legfrissebb hírek

Kapitánya gólrekordjának megdöntésére készül Mohamed Szalah

Foci vb 2026
5 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
16 perce

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
23 perce

Haaland és Vinícius együtt nevet a vb talán legviccesebb mémjén – videó

Foci vb 2026
24 perce

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
46 perce

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
1 órája

Elmarad a Yoka–Gasszijev nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmecs

Ökölvívás
1 órája

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik