Kaposvár: Prukner László visszatéréséről pletykálnak

2012.05.22. 08:21
Címkék
Sokan biztosra veszik, hogy a távozását bejelentő Sisa Tibor helyett újra Prukner László kezébe kerül az irányítás a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczinál, a szakember azonban állítja, nem tárgyalt a visszatéréséről, és ugyanilyen értelemben nyilatkozott a Nemzeti Sportnak Illés János kaposvári ügyvezető is.

„Abban maradtunk Sisa Tiborral, amíg tart a bajnokság, nem foglalkozunk az edzőkérdéssel – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Illés János. – Amikor vége lesz az idénynek, leülünk beszélgetni: az esetleges folytatás éppúgy egy lehetőség, mint az, hogy a szakember távozik Kaposvárról."

Arra a felvetésre, miszerint többen is biztosra veszik a jelenleg a Zalaegerszeg alkalmazásában álló Prukner László visszatérését a Rákóczihoz, Illés annyit jegyzett meg: „...beszélik a városban, hogy Laci lesz a Kaposvár edzője, ám nem tárgyaltunk a közös munka lehetőségéről."

„Nem tárgyaltam a Kaposvárral" – mondta szűkszavúan Prukner is, aki huszonnyolc évet töltött el a Rákóczinál, amelyet nemcsak feljuttatott az első osztályba, hanem ott hat éven keresztül jól is szerepelt vele.

Érdekesség: a bajnokság 30. fordulójában a Rákóczi a Zalaegerszeget látja vendégül, vagyis előfordulhat, hogy a távozását bejelentő Sisa Tibor kaposvári trénerként egy olyan edző csapata ellen meccsel utoljára, aki nem csupán az elődje volt, de egyben az utódja is lesz.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
5 perce

CR7 a házban!

Foci vb 2026
7 perce

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 perce

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
22 perce

Karolina Muchova lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
29 perce

A kajaknégyes 500-on Európa-bajnok lett; Kopasz Bálint ezren második

Kajak-kenu
38 perce

Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Fradi ellen

Vízilabda
44 perce

Öttusa: szombaton nem született magyar érem a világkupaversenyen

Egyéb egyéni
48 perce
Ezek is érdekelhetik