Haladás: Székely Tibor nemet mondott az ajkai kispadra

2012.05.22. 20:20
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Ajka vezetői a Haladás másodedzőjét, Székely Tibort szemelték ki a kispadjukra, ám a szakember újabb egy évig a Rohonci úton dolgozik tovább – adta hírül a szombathelyi klub honlapja.
„Valóban tárgyaltam korábban az ajkai vezetőkkel, ez még akkor történt, amikor nem dőlt el, hogy 2012. május 31-ig szóló megállapodásomat meghosszabbítják-e a Haladásnál vagy sem – nyilatkozta a haladas.hu-nak Székely Tibor, aki 2010 októberében Aczél Zoltánnal érkezett Szombathelyre. – Az ajkai lehetőség mellett egyébként akadt két fővárosi NB II-es, és két akadémiai ajánlatom is. A Hali azonban mind szakmailag, mind pedig a szívemben elsőséget élvezett, és miután a vezetőktől időközben nagyon korrekt ajánlatot kaptam – amit ezúton is hadd köszönjek meg –, újabb egy évre aláírtam Szombathelyen. Gyakorlatilag a vezetőedző szerződésének időtartamához igazították az én megállapodásomat is, úgyhogy még egy évig biztosan a Haladásnál dolgozok. Amikor egyébként tavaly télen Artner Tamást kinevezték a csapat élére, leültünk beszélgetni, Tamás elmondta, mit vár tőlem, mik az elképzelései. Úgy vélem, az azóta eltelt idő – például a csapat szereplése – is bizonyította, hogy megfelelő párost alkotunk, jól együtt dolgozunk, remekül kiegészítjük egymást.”
Legfrissebb hírek

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
4 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
19 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
36 perce

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
44 perce

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
52 perce

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik