DVTK: Órákon belül megérkezhet az új edzőjelölt - Szentes

2012.05.03. 11:26
Címkék
Szentes Lázár, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK szakmai igazgatója csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartott, amelyen elárulta: órákon belül megérkezhet a diósgyőri együttes új edzőjelöltje, aki minden bizonnyal a helyszínen tekinti meg a PMFC elleni idegenbeli bajnokit.

„Már csak órák választanak el attól, hogy megérkezzen az új edzőjelölt,aki először csak ismerkedik a csapattal. Aki Pécsett jól körbenéz a stadionban, az talán már látni is fogja őt. Majd az ismerkedés után kerülhet sor a tárgyalásra és az esetleges szerződéskötésre” – fogalmazott Szentes Lázár.

A DVTK szakmai igazgatója beszélt a DVSC-Teva elleni, 2–0-ra elveszített mérkőzésről, illetve boncolgatta az utóbbi idők eredménytelenségének okait.

„Még nem több mint kínos, hanem kínos – válaszolt Szentes Lázár arra a kérdésre, hogy kínos-e az eredménytelenség. – Személy szerint gyűlölök veszíteni, és az embert az eredményei alapján ítélik meg. A statisztika – lövések, támadások, passzok, megnyert párharcok stb. száma 29 oldalon keresztül, egyénekre lebontva is, amelyet az InStat Football rendszer szolgáltat és egy hónapja használja a DVTK – azt mutatja, hogy szinte minden mutatóban jobbak voltunk a DVSC-nél, nem érdemeltünk vereséget. De az évkönyvekben csak az marad meg, hogy kikaptunk 2–0-ra.”

A Pécs elleni bajnokin Ivan Rados és Igor Gal sérülés miatt nem léphet majd pályára, míg Nagy Tamás eltiltása miatt nem lehet ott.

Legfrissebb hírek

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 perce

A FIFA elismerte a műszaki hibát a Svájc–Katar vb-csoportmeccsen

Foci vb 2026
36 perce

A világbajnokság következő játéknapjának programja

Foci vb 2026
51 perce

Kajak-kenu Eb: Opavszky Réka bronzérmes 500 méteren

Kajak-kenu
59 perce

Thomas Doll: Meglehet, olyan lesz, mint egy kézilabda-mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
1 órája

Tony Popovic: Nemcsak elrontottuk a törökök játékát…

Foci vb 2026
1 órája

Popovic: Sokan leírtak minket...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik