P. Tibor elismerte a mérkőzések befolyásolását

2012.03.27. 15:24
null
Képünk illusztráció (Fotó: Imago)
Címkék
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményt adott ki a fogadási csalások ügyében ma történtekről. Mint arról a Nemzeti Sport a délelőtt folyamán beszámolt, a Főügyészség kedden újabb labdarúgókat állított elő. Az alábbiakban a hatóság közleménye olvasható.

 

 

Újabb négy fővel, 29-re nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma a „bundaügyben”.

Az MLSZ feljelentése nyomán vesztegetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen 2009 decemberében a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt indult és a Fővárosi Főügyészség által felügyelt büntető ügyet – a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011 áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel – 2011 májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta, és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

Ezen nyomozás keretében a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a mai napon előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki Ny. Krisztiánt, a REAC jelenlegi, valamint P. Tibort, S. Tamást és T. Gábort, a rákospalotaiak volt labdarúgóját.

EGYSZER MÁR ELTILTOTTÁK

P. Tibort 2003. június 13-án nyolc hónapra eltiltotta a Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága, a Videoton–Kispest-Honvéd (1–2) bajnoki befolyásolásának ügyében.

 

AZ AKKORI ÜGYRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

A futballistákkal szemben több rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

A megalapozott gyanú lényege szerint nevezett személyek 2008 és 2009 között NB I-es bajnoki és ligakupa mérkőzések eredményét befolyásolták, esetenként 2000 euró, illetve 100-110 ezer forint ellenében. A REAC labdarúgócsapatával kapcsolatosan manipulált mérkőzések száma a korábbi gyanúsításokhoz képest nem változott.

T. Gábor, Ny. Krisztián és S. Tamás a gyanúsítás közlése ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, amelynek során a terhére rótt bűncselekmények elkövetését tagadta.

P. Tibor a gyanúsítás ellen nem jelentett be panaszt, a cselekmények elkövetését elismerte.

A gyanúsítottak a továbbiakban szabadlábon védekeznek.

Az ügyben eddig összesen 29 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként.

A gyanúsítottak közül jelenleg tíz fő előzetes letartóztatásban, három fő házi őrizetben van, illetve egy fő lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

Az MLSZ versenyszabályzata értelmében egyik érintett játékos sem léphet pályára a szövetség égisze alá tartozó mérkőzéseken.

Legfrissebb hírek

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
18 perce

Schäfer András: Nehéz értékelni, gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben

Magyar válogatott
43 perce

Fölényes győzelemmel zárt a magyar válogatott a női labdarúgó-vb-selejtezőben

Magyar válogatott
1 órája

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Tenisz
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
1 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
1 órája

Schäfer András hatalmas bombájával fordítottunk a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik