KTE: „Nem tudjuk, Foxi a világ melyik pontján van éppen” - hiába várták

2012.02.06. 11:33
Címkék
A KTE labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, Török László múlt héten a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hétvégére várják vissza a csapathoz Foxi Kethevoamát, de a támadó továbbra sem érkezett meg, és nem is értesítette a klubvezetőket a késés okairól.

„Foxi ügyében sajnos nincs fejlemény. Továbbra sem érkezett meg, és nem is tudjuk, hogy a világ melyik pontján van éppen, ugyanis semmilyen értesítést nem küldött. Továbbra is várjuk, hiszen érvényes szerződés köti a klubhoz, így fel kell vennie a munkát" – nyilatkozta ma délelőtt a Nemzeti Sport Online-nak Török László, a KTE szakmai igazgatója.

A sportvezető hozzátette, amint visszatér a támadó természetesen kérdőre fogják vonni, bár a legjobb az lenne, ha egy olyan kérő jelentkezne érte, amelyik megfizeti a kivásárlási árát, így távozhatna a csapattól.

Mint ismeretes, Foxi iránt korábban Kínából és Szaúd-Arábiából is volt érdeklődés, majd a francia másodosztályú Metzhez utazott próbajátékra, a francia klub vezetői tárgyaltak is a Kecskeméttel, de nem tudtak megegyezni, a támadó viszont azóta sem tért vissza a magyar klubhoz, melyhez még másfél éves szerződés köti.

Legfrissebb hírek

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
3 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
4 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
6 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
18 perce

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
46 perce

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
1 órája

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája

CR7 a házban!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik