DVTK: ma bemutatkozik a csapat új szerzeménye, Fernando

2012.02.08. 09:30
Címkék
Szerdán helyi idő szerint 15 órakor lejátssza első felkészülési mérkőzését a DVTK a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél a lengyel első osztály 15. helyén álló Cracovia Kraków lesz, a találkozón pedig bemutatkozik a diósgyőri csapat új szerzeménye is.

„A délelőtti edzést konditeremben tartottuk a Belekre zúduló hatalmas vihar miatt, a második gyakorlásra viszont már az előre eltervezett program szerint a füves edzőpályán került sor. A körülmények kiválóak és még talán annál is jobbak mind a szállás, mind az étkezés, mind a pályák tekintetében. És ha kedden nem is volt tavaszias időjárás, de így kellemesebb, mint az otthoni mínuszok" – mondta Benczés Miklós, a Diósgyőr vezetőedzője a dvtk.eu-nak.

A szakember elárulta, hogy változás történt a programban: az előzetes tervekkel ellentétben ugyanis másik csapattal játszik a diósgyőri alakulat, amelyben bemutatkozik a klub új szerzeménye is.

„Szerdán a Pandurii Targu Jiu B csapata helyett a lengyel Cracovia Kraków, tehát egy erősebb ellenfél ellen lépünk pályára. Mivel felkészülési találkozóról van szó, igazából mindegy az ellenfél kiléte, nem ellenük készülünk, csak az a fontos, hogy a lehető legerősebb legyen. Az a célunk, hogy lássuk, mennyire tudjuk megvalósítani az edzésen tanultakat, és ha nem száz százalékig, akkor hol vannak azok az elemek, amit még gyakorolni kell. Mindenki egészséges, az előre eltervezett csapatot tudom játszatni és elárulom, ezen a mérkőzésen mutatkozik be a DVTK színeiben az új igazolás, Fernando."

Legfrissebb hírek

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
11 perce

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
38 perce

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
1 órája

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája

CR7 a házban!

Foci vb 2026
1 órája

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
1 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik