A befektetővel együtt egy volt Roma-játékos is jöhet a Vasashoz

2012.02.20. 15:47
null
Ednilson a portugál U-válogatottban is szerepelt (Fotó: Action Images)
Címkék
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Vasas vezetői ma tárgyalnak a korábban beharangozott német befektetővel a klub eladásáról. Megállapodás ugyan még nem született, de a németek közreműködésével ma már egy új játékos érkezik a csapathoz, a korábban a Romában és a Benficában is megforduló Bissau-guineai születésű, korábbi portugál U-válogatott Ednilson személyében.

A Vasas a hivatalos honlapján jelentette be, hogy ma tárgyal a klub megvásárlása iránt érdeklődő német befektetővel. A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a felek Pasaréten tárgyalnak. Az egyeztetéseken a labdarúgócsapatot Faragó Attila tulajdonos, az anyaegyesületet Markovits László elnök, a befektetőt pedig Christopher Stoll képviseli, aki a Vasas sportigazgatója lehet a jövőben, illetve az egyeztetéseken részt vesz Varga Endre menedzser is, akinek a közreműködésével lépett kapcsolatba a német cég a Vasassal.

Információink szerint a németek 99 százalékos tulajdonrészt vásárolnának a labdarúgócsapatban, míg egy százalék a jövőben is az anyaegyesületnél maradna.

Az egyeztetések még tartanak, de a németeknek komolyak a szándékaik, amit az is alátámaszt, hogy ma már egy futballista is érkezik a közreműködésükkel Magyarországra.

A Bissau-guineai védekező középpályás, Ednilson a Boavistában nevelkedett, és még a tizenhetet sem töltötte be, mikor az AS Roma megvette – igaz, csak egy meccset játszott a „farkasoknál”. Az akkor még portugál utánpótlás-válogatott (az U21-es csapatban kapitány is volt néhány meccsen) Ednilson a Benficában folytatta, majd a lisszaboniak több kisebb klubnak (Vitória Guimaraes, Gil Vicente) is kölcsönadták.

A középpályás 2006-ban egy idényre a görög OFI-hoz szerződött, majd megfordult a szerb Partizanban, a ciprusi AEK Larnacában és a grúz Dinamo Tbilisziben – utóbbi csapattól 2011 nyarán távozott, azóta nincs csapata, így edzettségi állapota kérdéses. A télen még a macedóniai Vardar Szkopjéval is tárgyalt.

A szabadon igazolható 29 éves Ednilson ma érkezik Magyarországra, holnap már a Vasassal edz, és hamarosan ajánlatot kaphat, bár szerződtetése valószínűleg a német befektető és a klub vezetői között zajló tárgyalások eredményétől is függ.

ÍGY FOCIZIK EDNILSON

Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
17 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
21 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
33 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
36 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik