Vasas: Más szellemben dolgozunk, mint ami itthon megszokott - Urbán

User UserUser User
2012.01.26. 13:33
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas tegnap két mérkőzést is játszott – Urbán Flórián alakulata egyaránt nyerni tudott a szintén első osztályú Kecskemét és az NB III-as Hatvan ellen is. A vezetőedző szerint a játékosok kezdenek akklimatizálódni a Magyarországon „nem megszokott” játékszellemhez.

„A szerdai hozzáállásuk maximálisan megfelelt. Sosem értettem, hogy egy labdarúgót miért kell megdicsérni azért, mert megfelelően áll egy mérkőzéshez. Hiszen ez alapvető követelmény, erre kell a pluszt tenni. A szerdán látott hozzáállás a kiindulópont, ennél lejjebb senki sem adhatja. Ha egy magasugró átviszi az 1.90-et, akkor utána már nem mehet vissza 1.85-re, hanem még feljebb törekszik. Ennek a szemléletnek kell érvényesnek lennie a csapatomra is” – nyilatkozta Urbán Flórián az fcvasas.hu-nak.

„A bajnokság rajtja előtt kettő héttel már csak azokkal szeretnék együtt készülni, akik az előttünk álló fordulókban szerephez juthatnak. Annak örülnék a leginkább, ha a futballisták átéreznék, hogy a Vasasnál milyen gondolkodásmód indult el, és jelentkeznének olyanok, akik számára vonzó az, hogy mi egy picit más szellemben dolgozunk, mint ami megszokott Magyarországon” – tette hozzá a szakember.

A labdarúgócsapat tulajdonosának, a Híd Akvizíciós Zrt.-nek a mai taggyűléséről itt olvashat!

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
22 perce

Máris hátrányban a Loki Koppenhágában – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
26 perce

Fallabda Eb: a Millenáris lesz a másik helyszín

Egyéb egyéni
43 perce

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
56 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
1 órája