Felkészülés: iksz lett a Pécs-Hali, Kulcsár és Nagy Dániel bemutatkozott

2012.01.25. 17:23
Címkék
Felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott egymással a Haladás és a Pécsi MFC futballcsapata. A két NB I-es gárda mérkőzésén mindkét gól az első félidőben esett, Ugrai Roland, illetve Regedei Csaba talált a hálóba.

Siófokon találkozott a Haladás a Péccsel, ám a két élvonalbeli klub nem bírt egymással. Az 1–1-re végződő mérkőzés kétszer ötvenöt percig tartott, a vezetőedzők sort cseréltek a szünetben. A Haladás az első játékrészben szerezte meg a vezetést: bal oldali akció után Ugrai Roland lépett a labdáért a balösszekötő helyén, majd felnézett, és a tizenhatosról jobbal a bal alsó sarokba lőtt – tudósít a haladasfc.nyugat.hu. Ugrai Roland lépett a labdáért a balösszekötő helyén, majd felnézett, és a tizenhatosról jobbal a bal alsó sarokba lőtt – tudósít a haladasfc.nyugat.hu.

A pécsiek részéről Regedei Csaba volt eredményes – még szintén az első játékrészben, így a szünet előtt kialakult az 1–1-es végeredmény.

Pécsi oldalon a kezdő tizenegyben kapott helyet a bosnyák első osztályból kedden érkezett két futballista, a 27 éves Dzemal Sadikovic, aki korábban az FK Slavija Sarajevo együttesében szerepelt balhátvéd és balközéppályás poszton, illetve a 25 éves középpályás, Mirza Rizvanovic is, aki az FK Olimpic Sarajevo csapatában játszott korábban.

A Haladásban Artner Tamás először vethette be a héten szerződtetett két új játékosát, Kulcsár Kornélt és Nagy Dánielt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HALADÁS–PÉCSI MFC 1–1 (1–1)
Siófok-Balatonkiliti, műfüves edzőpálya. Vezette: Horváth András

PMFC, 1. félidő: Dibusz – Nagy J., Lantos, Todorovics, Urbanek – Scsepanovics, Rizmanovic, Regedei, Sadikovic – Harsányi, Andorka. 2. félidő: Holczer – Regedei (Nagy J.), Causic, Goia, Markovics – Zeljkovic, Scsepanovics, Nagy O., Sadikovic (Demjén)–Gyánó, Harsányi (Okoronkwo)

HALADÁS, 1. félidő: Gőcze – Schimmer, Guzmics, Tóth P., Sipos N. – Nagy G., Rajos, Halmosi, Nagy D. – Vujovics, Ugrai. 2. félidő: Rózsa – Sluka, Jagodics, Devecseri, Farkas M. – Horváth A., Iszlai, Szakály D., Skriba – Oross, Kulcsár K.

Gólszerző: Ugrai, ill. Regedei

 

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
57 perce

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
1 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2 órája

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
2 órája