Lombard: Pechesek voltunk, ezért állunk kiesőhelyen - Lovrencsics

2011.12.05. 15:18
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard játékosa, Lovrencsics Gergő a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta, pechesek voltak az őszi idényben, ezért állnak jelenleg a 15., kiesést jelentő helyen a tabellán.

„Nem vagyok elégedett az őszi teljesítménnyel. Kiesőhelyen állunk, igaz, még lehet javítani, de nem ezt vártam magunktól! Nagyon jól kezdtük a szezont, négy meccs alatt tíz pontot szereztünk. Utána sok olyan mérkőzést buktunk el, amelyeken ha jobban koncentrálunk, megnyerhettünk volna, lásd Debrecen, Szombathely, Pécs, Videoton, Fradi. Ezekből a meccsekből mindig pechesen jöttünk ki, ez vezetett oda, ahol most állunk, pedig ennek a csapatnak sokkal feljebb van a helye!” – nyilatkozta Lovrencsics Gergő, majd kitért a tavaszi folytatásra is.

„Jó tavaszt várok, pont azért, mert ilyen ősz után csak jó jöhet. A tavasszal tizenháromból minimum ötöt nyernie kell a csapatnak, hogy ne essünk ki. Javulni úgy tudunk, hogy az olyan meccseket, mint az előbb felsoroltak, nyerni tudjuk. Egy nagyon jó felkészüléssel, amire a szakmai stáb a garancia, el kell kerülnünk a kiesést. Magamtól jobb helyzetkihasználást és a társak jobb kiszolgálását várom” – tette hozzá a pápai futballista.

Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC–Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2 perce

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
4 perce

Iráni sikerek a KSI Kupa nemzetközi sportlövő viadalon

Egyéb egyéni
16 perce

Kétgólos hátrányból állt fel az Újpest, döntetlennel zárult a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
17 perce

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
22 perce

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
27 perce

Wout van Aert másodszor nyert sprintet, Mas maradt az élen

Kerékpár
27 perce

A záró szakaszt nyerő Vas Barnabás harmadik a dél-csehországi körversenyen

Kerékpár
47 perce