Fogadási botrány: az ügyvéd szerint 120 órás őrizetbe vételről van szó Aczél esetében

2011.12.01. 10:48
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, előállították a rendőrök Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzés után, meghallgatását ma tartják Budapesten. Dr. Czeglédy Csaba, az edző jogi képviselője a nyugat.hu-nak elmondta, egyelőre nem tudja, pontosan mivel vádolják védencét, de elvileg százhúsz órás őrizetbe vételről van szó, amelyet csak kiemelt ügyekben szoktak alkalmazni.

„Nem adtak tájékoztatást, mivel a meghatalmazásomat csak most fogom tudni átadni, a telefonban csupán azt közölték, hogy most, reggel kilenckor lesz a gyanúsítotti meghallgatása – mondta az ügyvéd a nyugat.hu-nak. – Eddig gyanúsítottként nem hallgathatták meg, és nagyon remélem, hogy ez valóban nem történt meg. Egyelőre tehát nem tudom, mivel gyanúsítják. Feltételezések természetesen vannak, de néhány óra múlva már pontos részleteket tudunk. Ilyenkor senkivel sem beszélhet az őrizetes, elzárják mindenkitől. Annyi információm még van, hogy elvileg százhúsz órás őrizetbe vételről van szó, amelyet csak a kiemelt jelentőségű ügyeknél szoktak alkalmazni, és csak utána dönthetnek az előzetesről. Eközben elvileg az ügyvédjével nem érintkezhet, tehát nem szólhatok hozzá. Hoztam neki néhány cuccot, ruhát, amelyet a családja küldött, remélem, azt átadhatom!”nyugat.hu-nak. – Eddig gyanúsítottként nem hallgathatták meg, és nagyon remélem, hogy ez valóban nem történt meg. Egyelőre tehát nem tudom, mivel gyanúsítják. Feltételezések természetesen vannak, de néhány óra múlva már pontos részleteket tudunk. Ilyenkor senkivel sem beszélhet az őrizetes, elzárják mindenkitől. Annyi információm még van, hogy elvileg százhúsz órás őrizetbe vételről van szó, amelyet csak a kiemelt jelentőségű ügyeknél szoktak alkalmazni, és csak utána dönthetnek az előzetesről. Eközben elvileg az ügyvédjével nem érintkezhet, tehát nem szólhatok hozzá. Hoztam neki néhány cuccot, ruhát, amelyet a családja küldött, remélem, azt átadhatom!”

 

Legfrissebb hírek

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
8 perce

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
53 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
1 órája

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
1 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
1 órája

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik