Aczél vallomást tett - volt játékosai szerint pénzt fogadott el

2011.12.01. 13:08
null
Nem tudni, Aczél Zoltán mikor irányíthatja legközelebb a szombathelyi csapatot (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A tegnap este a fogadási csalásokkal összefüggésben előállított Aczél Zoltán ma reggel vallomást tett a rendőrségen. Czeglédy Csaba, a szakember ügyvédje a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozott a kihallgatást követően.

Aczél Zoltán ügyvédje, Czeglédy Csaba a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, a szakembert két korábbi játékosa, Sütő László és Horváth Gábor vallomása alapján állították elő. Aczél Zoltán tagadja az ellene felhozott vádakat, amelyek szerint a Siófok edzőjeként két mérkőzésen – a Budapest Honvéd és a Zalaegerszeg elleni találkozón – is a fogadási csalásban résztvevők kérésének megfelelően állította össze csapatát. A szakembert ma délelőtt hallgatták ki a rendőrök Budapesten a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületében.

„Aczél Zoltán együttműködő volt a hatóságokkal, részletes vallomást tett, de természetesen azt nem vallhatta be, amit nem követett el. Két korábbi játékosa, Sütő László és Horváth Gábor azt vallotta, hogy a szakember a fogadási csalók kívánsága szerint állította össze csapatát még a Siófok vezetőedzőjeként, és ezért tőlük a találkozók után pénzt is kapott. Aczél Zoltán a nyomozóknak elmondta, nem követte el a szóban forgó cselekményt” – nyilatkozta kérdésünkre Czeglédy Csaba.

Az ügyvéd hozzátette, az ügyészség holnap délelőtt kilenc órakor dönt arról, hogy Aczél őrizetbe vételét meghosszabbítják-e.

ACZÉL ZOLTÁN ŐRIZETBE VÉTELE

A szóban forgó, 2008–2009-es szezonban, Aczél Zoltán irányításával a Siófok – a szakember ekkor már a válogatottnál is dolgozott Erwin Koeman segítőjeként – május 23-án 5–3-ra kikapott Zalaegerszegen, míg a Magyar Kupában, április 21-én 2–2-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként (az már korábban kiderült, hogy ez a Magyar Kupa-találkozó az egyik meccs, amely kapcsán vizsgálódnak a nyomozók).

A 2009-ES ZTE–SIÓFOK (5–3) MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ZTE-Siofok0809 by zetefutball

A Bp. Honvéd–Siófok (2–2) MK-mérkőzés felvételét ezen a linken érheti el!

EMLÉKEZTETŐ

LABDARÚGÓ NB I, 29. FORDULÓ (2009. 05. 23.)

ZTE FC–BFC SIÓFOK 5–3 (3–2)
Zalaegerszeg. Vezette: Szabó Zs. (Ring, Szalai Z.)
ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Botis, Kovács G. – Illés Gy., Petneházi (Kemal 46.) – Máté, Horváth (Hajdú N. 75.), Balázs Zs. (Sluká 56.) – Rudnevs, Waltner. Vezetőedző: Csank János
SIÓFOK: Milinte – Nagy L. (Takács M. 74.), Sütő (Bojtor 46.), Horváth G., Köntös – Andruskó, Tusori, – Kanta Sz., Kogler, Ivancsics – Magasföldi. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Horváth (0–1) 4., Rudnevs (1–1) 10., Kovács G. (2–1) 34., Magasföldi (2–2) 37., Rudnevs (3–2) 44., Sluká (4–2) 61., Kogler (4–3) 79., Waltner (5–3) 88. percben.
EMLÉKEZTETŐ
MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ (2009. 04. 21.)
BUDAPEST HONVÉD–BFC SIÓFOK 2–2 (1–0)
Budapest, Bozsik Stadion. Vezette: Bede
HONVÉD: Rabóczki – Vukmir, Szmiljanics, Debreceni, Filó T. – Benjamin, Lungu, Diego (Abass), Dobos (Moreira) – Hercegfalvi, Stojakovic (Abraham). Vezetőedző: Sisa Tibor
SIÓFOK: Szalma – Bojtor (Koós), Sütő, Hegedűs Gy., Horváth G. – Andruskó (Nagy L.) – Kanta Sz., Tusori, Ivancsics – Roni, Magasföldi. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Szmiljanics (1–0) a 43., Hegedűs Gy. (1–1) a 49., Ivancsics (1–2) a 74., Hercegfalvi (11-esből, 2–2) a 91. percben
Kiállítva: Nagy Lajos a 83. percben
A Honvéd 4–3-as összesítéssel továbbjutott, később a Győr elleni döntőt is megnyerte.
Legfrissebb hírek

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
42 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
55 perce

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
1 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
1 órája

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
1 órája

Márton Gábor sportigazgató lett az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik