Videoton: „Erős csoportunk volt, így még nagyobb fegyvertény a továbbjutás”

2011.11.17. 16:13
Címkék
A Videoton fiatal szélsője, Nagy Dániel a klub hivatalos honlapjának adott videonyilatkozatában elmondta, véleménye szerint együttese erős csoportból jutott tovább a Ligakupában.
Mint ismeretes, Mint ismeretes, a labdarúgó NB I címvédője szerdán hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a másodosztályú MTK-val a Ligakupa C-csoportjának 6., záró fordulójában, így csoportelsőként továbbjutott.

„Az első félidő inkább nekünk állt, több helyzetünk is volt – a legtöbb fejjel –, ott kellett volna inkább gólt szereznünk, a második félidőben a nagy hideg rányomta a bélyegét a játékra, nem voltak olyan fifikás megoldások, nem volt olyan jó a passzjáték, bár ott is akadtak lehetőségeink – nyilatkozta Nagy Dániel a vidi.hu-nak. – Jó kis meccset játszottunk, az MTK-ról tudtuk, hogy nagyon jó csapat, jól passzoló fiatal játékosokkal, hál’ istennek továbbjutottunk, ez most a legfontosabb.”

„Az NB II Nyugati csoportjának két legerősebb csapatát sorsolták hozzánk. Én a mérkőzéseken nem igazán éreztem az osztálykülönbséget. Az MTK tavaly még az élvonalban szerepelt, de a Gyirmót is minden évben harcban áll a feljutásért, nagyon kultúráltan, jól futballoztak ellenünk, és mindketten méltán lehetnének az első osztály tagjai. Úgy gondolom, hogy erős volt ez a négyes, így még nagyobb fegyvertény a továbbjutásunk. Nem is tudom, hogy volt-e olyan mérkőzésünk, amelyen »könnyedén« nyertünk, minden összecsapáson nagyon komolyan meg kellett küzdeni, mert egyik csapat sem adta könnyen a három pontot. Várjuk a hasonló folytatást!” – tette hozzá a fiatal játékos.
Legfrissebb hírek

Unai Simón mindent védett, az Atleti simán kikapott Bilbaóban

Spanyol labdarúgás
4 perce

Az MTK egyelőre nem bír a Kisvárdával a Hungária körúton – percről percre

Labdarúgó NB I
9 perce

Gasly kilenc éve hajszolta a lehetőséget – vasárnap győzelemmel koronázná meg a monzai hétvégét

F1
9 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
27 perce

A címvédő törökök az első döntősök a női röpi Eb-n

Röplabda
33 perce

Nem sokáig vezetett a Koprivnica a Győr ellen, Zákányi is betalált

Kézilabda
40 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
40 perce

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
46 perce