Újpest: A felszámolási eljárás kezdeményezése még nem jelent kizárást - Borbély

2011.10.13. 18:57
Címkék
A felszámolási eljárás kezdeményezése önmagában még nem von maga után kizárást. Ezt Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) jogi és sajtóirodájának vezetője mondta el csütörtökön az MTI-nek annak kapcsán, hogy a Nemzeti Sportközpontok (NSK) szolgáltatásidíj- és közüzemiköltség-tartozás jogcímén felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen.

„A visszasorolás csak akkor történik meg, ha a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedik” – tette hozzá Borbély.

Mint korábban beszámoltunk róla, Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok vezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, felszámolási eljárást kezdeményeztek az Újpest ellen, ám a klub igazgatója szerint semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak erről.

A lila-fehérek komoly anyagi gondokkal küzdenek, az Újpest FC többségi tulajdonosa kedden jelentette be, hogy a jövőben nem finanszírozza tovább a csapat működését, s a pénzügyi mellett beszünteti a futballklub egyéb támogatását is.

A City Budapest Zrt. Bartha Csabát, az Újpest FC ügyvezető igazgatóját bízta meg, hogy üzletrészének adás-vételéről tárgyalásokat folytasson a cég képviseletében, továbbá felhatalmazta, hogy a tárgyalások lezárásáig és az új tulajdonos belépéséig a szükséges intézkedéseket megtegye, s biztosítsa a kft. folyamatos működését.

Ahogy arról ma hírt adtunk
, a Nemzeti Sport információi szerint a MLSZ illetékesei ma Újpestre látogattak – úgy tudjuk, azt vizsgálják, a klub továbbra is megfelel-e az NB I-es részvételi feltételeknek.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
51 perce

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
1 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
1 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
1 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
2 órája