Haladás: Aczél Zoltán szerint alaposan felkészültek a Paksból

2011.10.15. 14:41
Címkék
Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője a Paks elleni mai idegenbeli bajnoki mérkőzés előtt adott interjújában elárulta, hogy a kéthetes szünet alatt volt idejük alaposan feltérképezni az ellenfél játékát, emiatt pedig bízik benne, hogy sikerül megszerezni a szezonbeli ötödik sikerüket is.

„Két hetünk is volt arra, hogy felkészüljünk a paksi meccsre, ebből az első amolyan csapatépítő jelleggel telt el, és igazából a második héttől fókuszáltunk a szombati bajnokira – nyilatkozta Aczél Zoltán, a Haladás edzője a haladas.hu-nak. – Kielemeztük a paksiak játékát; az már tavaly is feltűnt, hogy remekcsatárokkal rendelkeznek, elmozgásos rendszerű támadórendszerben futballoznak vendéglátóink, Hrepka Ádám személyében pedig egy amolyan csúcsékjátszik elöl. Az Európa-liga-szereplés miatt gyengébben kezdték a bajnokságot, később aztán belelendültek, és való igaz, sok gólt lőnek, de sokat is kapnak – hátul tehát sebezhetőek. Bízom a fiúkban, és hiszem, hogy sikeresen zárjuk a szombat esti fellépést."

Aczél Zoltán azt is elmondta, hogy újra számíthat Guzmics Richárd és Goran Vujovics játékára, azonban Nagy I Gábor továbbra is sérült, és Korolovszky Gábor játéka is kérdéses.

A Paks szombaton 18 órától fogadja a Haladást a labdarúgó NB I 12. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
51 perce

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
1 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
1 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
1 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
2 órája