Újpest: Mészöly Géza elkötelezettsége töretlen a klub iránt

MTI MTIMTI MTI
2011.08.10. 12:19
Címkék
Az Újpest labdarúgócsapatának éléről menesztett Mészöly Géza párhuzamot vont a korábbi újpesti búcsújával.

„Sajnálom, hogy edzői pályafutásom során már második alkalommal kell idő előtt befejeznem a munkámat Újpesten – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Mészöly Géza. – A sors fura fintora, hogy ugyancsak másodszor fordul elő velem – korábban 2010 elején a Vasasnál –, hogy az általam vezetett csapat egy külföldi szakember befolyása alá került, akinek az első döntései közé tartozott, hogy az én munkámtól eltekintsen.”

A tréner hozzátette, menesztése még túl friss ahhoz, hogy teljes körűen értékelje a „válás körülményeit”, ezért jövő szerdán, sajtótájékoztató keretében informálja részletesen is a közvéleményt erről az ügyről.

„Azt viszont elöljáróban le szeretném szögezni, hogy az Újpest iránti elkötelezettségem töretlen, mert olyan szeretet kaptam a szurkolóktól ebben a második időszakban is, amely megfelelő érzelmi töltetet jelentett számomra és a játékosaimnak is. Köszönetet szeretnék mondani a szakmai stábomnak, és további sportsikereket kívánok az Újpestnek a bajnokságban” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
32 perce

Trabantokról, Ladákról és a keleti blokkról nosztalgiázott Adrian Newey az NS kérdésére

F1
50 perce

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
52 perce

Pogacar sárgában hódította meg az Alpe d’Huezt

Kerékpár
59 perce

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Hamilton vezérletével a Ferrari a leggyorsabb a Hungaroringen; Antonelli a top 10-en kívül a második edzésen

F1
1 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
1 órája

Jean Alesi: Mansell egy vadállat volt, Verstappen pedig egy pitbull!

F1
1 órája