FTC: a zöld-fehérek lemondták a Valencia elleni mérkőzést

2011.07.12. 19:11
Címkék
Bár korábban úgy volt, hogy július 26-án a Ferencváros a spanyol Valenciával csap össze az Albert Stadionban Lipcsei Péter és Dragóner Attila búcsúmeccse gyanánt, most azonban a zöld-fehérek a klub hivatalos honlapján közölték, hogy lemondták a mérkőzést.

„Valóban folytak előrehaladott tárgyalások még a tavasz folyamán, de az Európa-liga-szereplés miatt azonban sűrű program vár a nyáron a ferencvárosi labdarúgókra. Kértük az MLSZ-nél a Kaposvár–FTC mérkőzés halasztását is, azonban erre nem kaptunk engedélyt. Mivel július 14-én és július 21-én is nemzetközi UEFA mérkőzést játszunk a norvég Aalesunds FK ellen, továbbjutás esetén pedig július 28-án már újabb selejtező kör várna a játékosokra és közben még két bajnoki mérkőzést is le kell játszanunk, így a Valencia elleni barátságos mérkőzést az FTC kénytelen volt lemondani" – szerepel az ftc.hu-n megjelent közleményben.ftc.hu-n megjelent közleményben.

Legfrissebb hírek

NB II: Szentlőrinc–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
7 perce

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
12 perce

Lavreysen sorozatban nyolcadszor nyert férfi sprintben a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
24 perce

Pigniczki Fanni nyerte az rg Magyar Kupát, tarolt az MTK Törökbálinton

Egyéb egyéni
30 perce

Szalai Gábor: A gólomat azóta is emlegetik

Légiósok
54 perce

Elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: mindkét tőrcsapatunk hatodik lett a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája