Utánpótlás: szatmári tehetségek után kutat a DVSC akadémiája

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.06.03. 08:06
Címkék
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a Debreceni Labdarúgó-akadémia a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben a szatmári tehetségek felkutatása érdekében. Az ünnepélyes eseményen a teljes debreceni városvezetőség és a DVSC-TEVA elöljárói egyaránt jelen voltak.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Debrecen Televíziónak adott interjújában elmondta: a Debreceni Labdarúgó Akadémiát Kelet-Magyarország és a Kárpát-medence észak-keleti részének utánpótlás központjává kívánják fejleszteni, amelyben a régió legtehetségesebb fiatal focistái a sporton kívül az oktatásban is részt vehetnek.

A városvezető elmondta: várhatóan ősszel, a Nagyerdei Stadionnal közel egy időben kezdik el építeni az akadémia Debrecen-Pallagon kialakítandó központját, amelynek most folyik az engedélyeztetési eljárása.

„Arra gondoltunk a többségi tulajdonossal, Szima Gáborral egyetemben, hogy a pénzt, amit a Loki összefocizott, nem elköltjük, hanem az utánpótlás akadémiába tesszük – mondta Kósa. – Ezzel párhuzamosan megpróbáljuk megszervezni azt a regionális szerepet, amit a Lokinak mindig szántunk."

Csütörtökön a debreceni önkormányzat, a DVSC Futballszervező Zrt. és a Debreceni Egyetem – az akadémia társtulajdonosai – több mint hetven önkormányzattal kötött szerződést azért, hogy a térség fiataljai közül a legtehetségesebbek Debrecenbe kerülhessenek, és ők alkossák a gárda jövőbeli csapatának magját.

Rámutatott: a kormány több sportág, köztük a labdarúgás támogatására kidolgozott adóváltozásai lehetővé teszik vállalkozásoknak, hogy például a Debreceni Labdarúgó Akadémiához hasonló központoknak nyújtott támogatásukat leírhassák az adójukból egy meghatározott összeghatárig. Szerinte Debrecenben sok olyan cég van, amelynek a támogatását meg lehet szerezni. Kitért a sport gazdasági szerepére, hangsúlyozva, hogy a DVSC jó európai szereplése Debrecen városmarketingjének többet tud hozni, mint egy több tízmilliós reklámkampány.

Az új Nagyerdei Stadionról elmondta: ez egy több célú stadion lesz, amellyel kapcsolatban kormányzati elvárás az azt körülvevő parkerdő rehabilitációja is. 2013-tól körülbelül 20 ezres stadionban játszhatja mérkőzéseit a DVSC.

Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
3 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
18 perce

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
29 perce

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
38 perce

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
43 perce

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
43 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában

Olasz labdarúgás
47 perce

Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

Egyéb egyéni
59 perce
Ezek is érdekelhetik