KTE: a holland kiszemelt mellett bosnyák védő is játszhat a Vasas ellen

Vágólapra másolva!
2011.06.16. 13:29
Címkék
Mint beszámoltunk róla, a holland Kelvin Maynard már a Kecskemét labdarúgócsapatával készül, de Tomiszlav Szivics elmondása alapján a bosnyák Ninoslav Milenkovic is csatlakozott a kerethez.

A csaknem 190 cm magas, 33 éves bosnyák balhátvéd korábban megfordult többek között a belga Lierse SK-ban és a Germinal Beerschotban is.

A próbajátékosok pedig lehetőséget kaphatnak a Vasas elleni szombati felkészülési mérkőzésen. Már a múlt héten megérkezett a lila-fehérekhez a Bp. Honvéddal szerződést bontó, védőként és védekező középpályásként egyaránt bevethető Sós Márkó, valamint a bosnyák irányító középpályás, a Kispesten úgyszintén megforduló Jovica Stokic.

„Mindkét próbajátékos teljesítményével elégedett vagyok – nyilatkozta Tomiszlav Szivics, a kecskemétiek vezetőedzője a Nemzeti Sportnak. – A holland védő, Kelvin Maynard, valamint a ballábas hátvéd, Ninoslav Milenkovic is velünk készül. A bosnyák futballista korábban játszott a Lierse SK-ban és a Germinal Beerschotban is. Mindannyian játszhatnak a Vasas ellen, terveim szerint mindkét félidőben más-más összetételű tizenegy kap bizonyítási lehetőséget.”

 

Legfrissebb hírek

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
44 perce

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
45 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
49 perce

Női kézilabda: régi edzőjét hozta vissza a CSM Bucuresti

Kézilabda
55 perce

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
1 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
1 órája

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
1 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik