Haladás: Aczél Zoltán szívesen látná csapatában Tököli Attilát

Vágólapra másolva!
2011.06.11. 11:55
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőedzője a Nemzeti Sportnak beszélt Tököli Attila esetleges szerződtetéséről.

„(Búrány Zoltán) két évre írt alá, vele a középpályánk rendben is van, már csak egy támadót kell szerződtetnünk Kenesei Krisztián mellé. Nagyon örülnék például Tököli Attila érkezésének..." – mondta a vezetőedző a Kecskeméten szerződésben álló válogatott támadóval kapcsolatban.

A jelenleg a családjával nyaraló Aczél Zoltán hozzátette: egy hátvédre is szüksége lesz Lengyel Dániel pótlására.

„Annyi biztos, hogy próbajátékra érkezik hozzánk két játékos, s egyikük egy remek felépítésű szerb középhátvéd. A másik egy brazil támadó középpályás, Fábio Augusto Machado. Nagyon kíváncsi vagyok rá, huszonhat esztendős, technikás, jól osztogat, remekül passzol, vagyis vérbeli irányító. Görögországból érkezik, s az első edzésen már bizonyíthat."

Kedden a Haladás a munka közepébe vág: az első héten hét edzés, illetve egy felkészülési mérkőzés vár a kerettagokra.

„Egy nemzetközi csapattal találkozunk, a meccset egy Angliában élő francia menedzser segítségével kötöttük le. Huszonöt olyan játékos érkezik majd – többek között a francia, az angol vagy a svájci bajnokságból –, akiknek nincs szerződésük, vagy épp új megállapodásra várnak."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik