Magyarok cselekedetei: aranyra ezüst Pakson

Amikor tavaly megmentette a kieséstől a Paksot az idény közben beugró Kis Károly, majd távozott csapatából Tököli Attila, Horváth Sándor, Nikolov Balázs, Zováth János, Völgyi Dániel, Urbán Gábor és Weitner Ádám, miközben az érkezők névsora csak vagonnyi gúnnyal volt nevezhető impozánsnak, a szakember egészen biztos lehetett abban, hogy az utolsó fordulókra marad izgulni valója. De ha akkor írtuk volna le, hogy a csak magyarokat foglalkoztató egyesület az ezüstcsata abszolút esélyeseként indul harcba az utolsó előtti fordulóban, minden bizonnyal köznevetség tárgyai lettünk volna.

Mi tagadás, joggal.

Tudjuk, ez a magyar élvonal már messze nem az, ahol a rádióriporter által egyetlen ismert labdarúgó, Zsengellér „Ábel" a tájékozódási pontja a közvetítésnek, nem ismerik fel karika lábairól messze földön Schlosser „Slózit", nem finomkodik az ötösön Sárosi Gyurka, nem nevetnek a szurkolók bajszuk alatt, amikor bajnoki közben összevész Puskás Öcsi és Czibor Zoli, nem kapnak idegzsábát tízezrek Albert Flóri csípőre tett kezétől, nem szidják a szövetségi kapitányt, hogy most már tényleg kipróbálhatná végre a kétszeres gólkirályt, a gólyalábú Dunai Antit, nem kapnak százezrek sokkot Nyilasi „Bólints" Tibi váratlan visszavonulásától, nem csordázunk „Mexikó, Mexikó!" kórust a világbajnokságról hazatért válogatottaknak. Sőt, lassan már becézni is elfelejtjük legjobbjainkat...

Mindezzel együtt megsüvegelendő az a tény, hogy az idény előtt sokak által lesajnált Kis-csapatnak két fordulóval a vége előtt három pontot kellett bezsebelnie az ezüstérem megszerzéséhez. És új idők szavai ezek: először a tavaszra középcsapattá erősödött Vasassal, majd a szinte biztos kieső MTK-val mérkőzve.

Jobban kezdte a mérkőzést a jó formában lévő, ma elméletileg új játékrendszerrel kísérletező Vasas, az első gólhelyzetet éppen az a Lisztes Krisztán alakította ki, aki a télen igazolt a Pakstól a fővárosiakhoz (meg is kapta a találkozó előtt a Ligakupa-aranyérmet), majd a debütáló Nagy Patrik adta vissza háttal és sarokkal a labdát Rezes Lászlónak, aki elől Éger László mentett becsúszva az ötösön. Szemmel láthatóan félték egymást a felek az első félidőben, így aztán nem láttunk viharos támadásokat és életképes kontrákat, sarabolós mezőnymunkát annál inkább. A 43. percben aztán gólt is: Magasföldi József vette el a labdát erőszakosan a Vasas védőjétől, Gáspár Józseftől a jobb oldalon, majd Kiss Tamás adta be a játékszert, amelyet pár lépésről Böde Dániel bombázott a hálóba (1–0).

Beküldte Lázok Jánost, majd Beliczky Gergőt is a második félidőre Komjáti András, a vendégek mestere, mégis a paksiak veszélyeztettek többször, ám Németh Gábor sokáig hozta tavaszi jó formáját, és mindannyiszor hárított. A 68. percben azonban sem ő, sem a Nagy, Gáspár duó nem állt feladata magaslatán, így Böde közelről a hálóba stukkolhatta Csehi Tamás bal oldali beadását (2–0). Három perc múlva pedig már mesterhármasnál járt a hazaiak gólzsákja: Kulcsár Dávid kezezett a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Böde nemes egyszerűséggel felbombázta a léc alá (3–0).

Az utolsó negyedórára teljesen szétesett és beszorult a Vasas, a Paks pedig örömjátékkal ünnepelte az ezüstérmet jelentő győzelmet. A Ligakupa-győzelem mellé megszerezte tehát a bajnoki ezüstöt is a Kis-csapat. Te jó ég, ki gondolta volna ezt a nyáron?

Nagy nap ez a mai Pakson, és százaknak igen messze van még a vége, de meg is kell adni a módját az ünnepségnek: ma lett Kis Károlyból a magyar futball Nagy Károlya...