DVSC: Most már minden meccsen nyerni kell - Yannick

2011.05.04. 13:16
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen játékosa, Yannick a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, bár a hátralévő négy bajnoki meccs nem lesz könnyű, meg kell szerezni mindegyiken a három pontot.

„Győzni mentünk a Ferencváros otthonába is, mindenki úgy állt hozzá, hogy ez nagyon fontos meccs lesz a céljaink eléréséhez. Nyerni akartunk, de sajnos két pontot elveszettünk a mérkőzés végén – fogalmazott a kameruni légiós. – Bosszantó öngól miatt pontokat veszíteni, a védők és a kapus nem igazán értették meg egymást, de ez benne van a futballban, igazából nem szabad senki sem hibáztatni. Sajnos előfordul az ilyen, bármikor megtörténhet, de tovább kell lépni, hiszen máris itt a következő feladat. Szombaton a Kaposvár otthonában megpróbálunk javítani, utána megyünk Szolnokra, majd Zalaegerszegre, végül jön a Haladás. Egyik meccs sem lesz egyszerű. Kellő koncentrációra és jó játékra van szükség ahhoz, hogy mindegyiken megszerezzük a három pontot. Ez a célunk!"

Legfrissebb hírek

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
56 perce

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
56 perce

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
57 perce

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
1 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
1 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
1 órája

Kl-selejtező: Bolláék nyertek; a DVSC lehetséges ellenfelei gólgazdag meccsen ikszeltek

Európa-konferencialiga
2 órája