Debrecen: két év múlva elkészülhet az új Nagyerdei Stadion

MTI MTIMTI MTI
2011.05.31. 11:28
Címkék
Két év múlva elkészülhet Debrecenben az új Nagyerdei Stadion: kedden létrejött az a projektcég, amelyet az állami pénzből épülő létesítmény rekonstrukciójának megvalósítására hoztak létre.

Az ünnepélyes aláíráson Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója, Vígh László kormánybiztos, valamint Tauber Zoltán, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) vezérigazgatója látta el kézjegyével a megállapodást.

„Magyarországon jelen pillanatban nincs olyan stadion, amelyben le lehet játszani egy európai kupameccset. A huszonegyedik században el kellene érni azt, hogy a fővárosban és máshol is legyen egy-egy ilyen létesítmény" – mondta Kósa Lajos. A polgármester hozzátette: természetesen továbbra is a Puskás Ferenc Stadion tekinthető az első számú létesítménynek Magyarországon, ám a debreceni projekt kiváló tapasztalatszerzést is jelenthet annak átépítése előtt.

„Ez egy nagyjából húszezres stadion lesz majd, amely hozzávetőlegesen tizenkét milliárd forintból készülhet el. Az állam így egy sokkal nagyobb beruházás előtt megtapasztalhatja a buktatókat, a Puskás Ferenc Stadion ugyanis alsó hangon hatvan milliárdba kerül majd" – mondta Kósa Lajos.

Kósa Lajos hozzátette: a tervezői programmal már elkészültek, így a munkálatokat a legrövidebb időn belül elkezdhetik majd. Debrecen polgármestere szerint a magyar labdarúgás számára az jelentené a következő lépcsőfokot, ha a bajnokságban meghatározó szerepet betöltő négy-öt-hat csapat mindegyikének hamarosan európai szintű stadionja lenne.

A projektcéggel kapcsolatban Vígh László kormánybiztos elmondta: az egymillió forintos alaptőkével létrehozott cég 51 százalékban az MNV Zrt., 39 százalékban BMSK Zrt., 10 százalékban pedig a debreceni önkormányzat tulajdona.

Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
4 perce

Egyre jobban játszunk Koszovó ellen, tíz gólnál is többel vezetünk

Kézilabda
5 perce

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
11 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
24 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
26 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
27 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
38 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
55 perce