Labdarúgó NB I: Többre hivatott ez a csapat - Csertői Aurél

2011.03.11. 19:14
Címkék
Az MTK Budapest–Győri ETO, gól nélküli döntetlenre végződött NB I-es labdarúgó-mérkőzés után Garami József, a hazaiak mestere elégedettnek tűnt az egy ponttal, Csertői Aurél, a vendégek trénere viszont hiányérzetét fejezte ki a találkozó után.

„Két emberünk hiányzott, ráadásul Vadnai megsérült a mérkőzésen. Az első félidő elfogadható volt, a folytatás azonban ebből kifolyólag már döcögősebbre sikerült, azonban küzdöttek a gyerekek, így nyugtázzuk az egy pont megszerzését. A két középső védőnk jól játszott az életveszélyes Ji-Paraná ellen” – értékelt Garami József a találkozó után a Sport Tv kamerája előtt.

„A második félidőben jobban meg tudtuk tartani a labdát, és jöttek a helyzetek is, ezek azonban kimaradtak. Azt kell, hogy mondjam, az ilyen meccseket meg kéne nyerni. Többet mutattak a játékosok az előző találkozóknál, de végjátékban pontosabbnak kell lenni. Többre hivatott ez a csapat” – mondta az ETO kispadján a hét elején Pintér Attilát váltó Csertői Aurél.

„Elégedett vagyok azzal, hogy nem kaptunk gólt, de csalódottságot érzek, mert nem lőttünk. Alekszidze szerintem ott van a három legjobb magyar támadó között, a beindulásaira nagyon kellett figyelni, így örülök, hogy sikerült tartanunk” – mondta a mérkőzés legjobbjának választott Szekeres Adrián.

Legfrissebb hírek

BL-nyolcaddöntő: Barcelona–Newcastle

Bajnokok Ligája
14 perce

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
15 perce

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
28 perce

Hat országból válogatott az új szövetségi edző az U21-es Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
37 perce

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
1 órája

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
1 órája

Műtét vár Kasper Schmeichelre, kihagyja a világbajnokságot

Minden más foci
1 órája

Magyar aranyérem az erőemelők Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik