Ferencváros: Berki a rendőrségen járt szombaton - lapértesülés

MTI MTIMTI MTI
2011.03.23. 09:18
Címkék
Lapértesülés szerint Berki Krisztiánt, az FTC Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatóját meghallgatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Blikk keddi száma szerint a labdarúgócsapatnál 2008-tól 2010 nyaráig dolgozott, majd februárban a tulajdonos Kevin McCabe-bel a klub átvételéről szándéknyilatkozatot aláírt Berki szombaton járt a rendőrségen. Az újság valószínűsíti, hogy a BRFK a sikkasztás gyanújával indított nyomozásával kapcsolatban beszélt Berkivel, ezt ugyanakkor a rendőrségen nem erősítették meg arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről nem adhatnak felvilágosítást. Az üzletembert a Blikk nem tudta elérni.

Berkit február végén egy magát megnevezni nem kívánó személy feljelentette azért, hogy kiderüljön, el tud-e számolni csaknem 25 millió forinttal. A Blikk közben más gyanús ügyről is beszámolt, múlt szombati számában megjelentek szerint a zrt.-nél éveken át „kétféle könyvelést" vezettek, ez által pedig havonta legalább 1.4 millió forint tűnt el a kasszából. McCabe állítólag havonta négymillió forintot folyósított az utánpótláscsapatoknál dolgozók bérére, ugyanakkor az érintettek ebből csupán alig 2.6 millió forintot kaptak meg. Emellett a játékosok bérével is manipuláltak a Ferencvárosnál.A Blikk keddi száma szerint a labdarúgócsapatnál 2008-tól 2010 nyaráig dolgozott, majd februárban a tulajdonos Kevin McCabe-bel a klub átvételéről szándéknyilatkozatot aláírt Berki szombaton járt a rendőrségen. Az újság valószínűsíti, hogy a BRFK a sikkasztás gyanújával indított nyomozásával kapcsolatban beszélt Berkivel, ezt ugyanakkor a rendőrségen nem erősítették meg arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről nem adhatnak felvilágosítást. Az üzletembert a Blikk nem tudta elérni.

Berkit február végén egy magát megnevezni nem kívánó személy feljelentette azért, hogy kiderüljön, el tud-e számolni csaknem 25 millió forinttal. A Blikk közben más gyanús ügyről is beszámolt, múlt szombati számában megjelentek szerint a zrt.-nél éveken át „kétféle könyvelést" vezettek, ez által pedig havonta legalább 1.4 millió forint tűnt el a kasszából. McCabe állítólag havonta négymillió forintot folyósított az utánpótláscsapatoknál dolgozók bérére, ugyanakkor az érintettek ebből csupán alig 2.6 millió forintot kaptak meg. Emellett a játékosok bérével is manipuláltak a Ferencvárosnál.

A zrt. sem a Kevin McCabe és Berki Krisztián között létrejött, vasárnap lejárt szándéknyilatkozat sorsáról, sem a sajtóban felröppent gyanús ügyekről nem adott tájékoztatást. A labdarúgócsapatnál az MTI többszöri megkeresésére kedd estére ígértek reagálást, ám ez nem történt meg.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
4 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
5 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
5 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
5 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
5 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
6 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik