Vasas: Rezes a több játéklehetőség reményében érkezett a piros-kékekhez

2011.02.11. 22:12
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas Debrecentől kölcsönvett játékosa, Rezes László a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta, a több játéklehetőség reményében érkezett az angyalföldiekhez, azonban azt is hozzátette, hogy nem végleg hagyta el a hajdúsági alakulatot.

„Egyrészt remélem, hogy ez csak ideiglenes búcsú, másrészt a karrierem szempontjából fontos, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak. Tudom, hogy a Vasas vezetőedzője, Komjáti András számít rám, azt pedig teljesen normális dolognak tartom, hogy a csapatba kerülésért meg kell harcolnom" – fogalmazott Rezes László.

„Azt gondolom, a középmezőnyben több olyan együttes van, amelyben vannak meghatározó fiatalok. Remélem, én is fel tudom magamra hívni a figyelmet itt Angyalföldön, és ha nyáron visszatérek, már komolyabban számolnak velem" – tette hozzá az 1987-es születésű futballista.

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
5 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
5 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
6 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
6 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
6 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
6 órája