Vasas: az elnök kibékült Mészöly Kálmánnal, a klub legendájával

2011.02.18. 08:00
Címkék
Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke „béketárgyalásra" invitálta Mészöly Kálmánt, az angyalföldi labdarúgóklub legendáját, miután az elmúlt hetekben több sértő nyilatkozatot tettek egymásról. Az egyik budai szállodában megejtett beszélgetést követően mindketten kijelentették: nincs harag.

„Rendkívül jólesett Markovits László megkeresése, és örömmel mondhatom, hogy elfogadtam a felém nyújtott békejobbot, természetesen ott leszek a klub centenáriumi ünnepségein, sőt igyekszem segíteni mindenben – fejtette ki Mészöly Kálmán a Nemzeti Sportnak. – A lelátón szurkolok majd a Vasasnak a Videoton elleni tavaszi idénynyitón."

Markovits László is megkönnyebbült.

„Mészöly Kálmán mindig is a Vasas-család tagja volt, én pedig kötelességemnek éreztem, hogy megkeressem őt. Örülök, hogy mindent tisztáztunk, és abban bízom, hogy ismét együtt dolgozunk majd a Vasasért. Hiszen ez a klub mindkettőnknek az élete" – mondta az elnök.

Legfrissebb hírek

Joan Carillo értékelt a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
1 perce

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
5 perce

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
17 perce

Fekete, fehér, igen, nem – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
18 perce

Keddi sportműsor: az ETO FC a Konferencialiga selejtezőjében játszik

Minden más foci
19 perce

Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

Európa-konferencialiga
21 perce

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
28 perce

Köszönjük a figyelmet az egész világbajnokság alatt!

Foci vb 2026
33 perce