Paks: Bírjuk a végjátékot, rendben van a kondíciónk - Kis Károly

2010.12.09. 13:25
Címkék
Kis Károly hatodik helyen várja a tavaszi folytatást csapatával a labdarúgó NB I-ben. A Paks vezetőedzője ez alkalomból értékelte az idei évet a klub hivatalos honlapján, és elsősorban a csapategységben látja az eredmények legfőbb összetevőjét.

"Az ősz lehet, hogy sokak számára úgy indult, mintha a tavaszi szezont folytattuk volna, ami a klub történetének eddigi legrosszabb szereplése volt. (...) A fordulópontot a Haladás elleni idegenbeli győzelem hozta meg, ami olyan lökést adott a csapatnak, ami nyugodtan mondhatjuk, hogy végig kitartott" – kezdte az értékelést Kis Károly a klub hivatalos honlapján.

"Egyébként a statisztika megmutatta, hogy bírjuk a végjátékot, hiszen a huszonnyolc gólunkból tízet az utolsó negyedórában rúgtunk. Ez nem véletlen. Egyrészt rendben van a kondíciónk, másrészt nem azért megyünk föl a pályára, hogy ne kapjunk ki, hanem azért mert nyerni akarunk."

"A sikereink azt hozták magukkal, hogy egyik-másik csapat, aki hozzánk látogatott, beállt védekezni, behúzódott a kapuja elé, és így roppant nehéz volt ellenük játszani. Sőt az is benne volt, hogy egy talált góllal elviszik tőlünk a három pontot, vagy csak egyet tudunk itthon tartani. Ez okozta azt, hogy a hazai mérlegünk rosszabb lett az idegenbelinél."

"Persze nehéz lesz, hiszen ellenfeleink erősíteni fognak a téli szünetben, és ahogy eddig, biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is egyre több és jobb külföldi fog érkezni a bajnokságba. Mi magyar játékosokban gondolkozunk, ezen nem is kívánunk változtatni. Velük vesszük fel a versenyt, és próbáljuk meg a legjobb eredményt elérni."

Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
18 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 0–0

Bajnokok Ligája
19 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
22 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
23 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
35 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
47 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
50 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
59 perce