MTK: Nikházi Márk már a cserepadról kifigyelte, hol sebezhető a Pápa

2010.11.16. 18:39
Címkék
Csereként beállva két gólpasszt adott, így döntő érdemeket mondhat magáénak az MTK fiatal labdarúgója, Nikházi Márk csapata hétvégi győzelméből. Garami József együttese egygólos hátrányból fordított és nyert 2–1-re hazai pályán a Lombard FC Pápa ellen a bajnokság 14. fordulójában. Nikházi Márk az mtk.hu klubhonlapon értékelte a találkozót.
„Kívülről úgy láttam, hogy kicsit elfáradtak a srácok, Józsi bácsi ezért is frissített – nyilatkozta Nikházi Márk. – Már az első félidőben is figyeltem, hogy a vendégek középső védői mögött elég nagy a terület, ahová be lehet lőni a labdát, a többiek is ezzel próbálkoztak. Örülök, hogy a két átadásom után sikerült gólokat szerezni. Az is nagyon fontos volt számomra ezen az estén, hogy Kanta Józsival együtt lehettem a pályán, mert nagyon jól megértjük egymást, edzéseken párban vagyunk, és futballozni is tudunk úgy, hogy mindketten a csapatban vagyunk."
Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek egy török újságírót, mert átigazolási pletykáról írt

Minden más foci
16 perce

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 perce

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
42 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
1 órája

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
1 órája

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
2 órája