Újpest: kilenc hiányzó, Jucemar sportorvosi engedélyét bevonták

Vágólapra másolva!
2010.10.05. 20:49
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint öten kisebb sérülés, négyen válogatottbeli kötelezettségek miatt nem készültek kedden a csapattal. 
Kedd délelőtt a Farkastorki útra látogattak az újpesti játékosok, ahol Vári Attila segítéségével már a második alkalommal ismerkedhettek a thai box alapjaival. Nem edzhetett a többiekkel Sitku Illés, Böőr Zoltán, Kovács Dániel, valamint a zalaegerszegi mérkőzésen combsérülést szenvedő Takács Zoltán sem, akik Mezei Tamással egyéni munkát végeztek a nap folyamán. Természetesen nem tartott Óbudára a csapattal felnőtt válogatottal készülő Vermes Krisztián, és az U21-es válogatottal edzőtáborozó Egerszegi Tamás, Simon Krisztián és Szokol Zsolt sem. A kilencedik hiányzó helyzete némiképpen speciálisabb, ugyan is a brazil Jucemarnak ideiglenesen bevonták a sportorvosi engedélyét, ezért az ő munkájára sem számíthatott az edzői stáb. A 23 éves középpályásra a napokban további, belgyógyászati kivizsgálások várnak.
Legfrissebb hírek

Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

Egyéb egyéni
4 perce

Szenzáció volt Budapesten 1930-ban az első rádiós meccsközvetítés

Minden más foci
15 perce

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
7 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
7 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
7 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
7 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik