Mészöly: Rá kell erőltetnünk az akaratunkat a paksiakra

2010.10.31. 16:23
null
Mészöly ráerőltetné az akaratukat a Paksra
Címkék
A labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén az Újpest a Paksot fogadja, és hazai győzelem esetén helyet cserélne a két csapat a tabellán. Mészöly Géza, az újpestiek vezetőedzője elmondta, rá kell erőltetniük az akaratukat a paksiakra, míg Kis Károly nagy összecsapásra számít a találkozón.

Mészöly Géza, az újpestiek vezetőedzője elmondta, rá kell erőltetniük az akaratukat a paksiakra, s hozzátette, nagy lökést adott a csapatnak a szerdai kupagyőzelem.

„Jól sikerült ez a hét, amit nagyban befolyásolt a Bőcs ellen 5–1-re megnyert kupamérkőzés és a továbbjutás. Nem véletlenül nyilatkoztam azt a pápai bajnoki után, hogy a kupameccs jó alkalom a javításra. Szerencsére így is történt, és örömteli volt, hogy nagyon koncentráltan és magabiztosan futballoztunk az első félidőben, és gyorsan eldöntöttük a továbbjutást. Hasonló játékot várok a Paks elleni mérkőzésen is” – nyilatkozta Mészöly a klub hivatalos honlapjának.
 
„A Paks nagyon taktikus csapat, azt lehet mondani, hogy erre az évre összeállt, ami játékban és eredményességben is megmutatkozik. Ellenfelünk edzőjét, Kis Károlyt jól ismerem, a pro licences tanfolyamot is együtt végeztük el, munkáját és felkészültségét pedig elismerem. Nagyon alapos szakember, biztosan felkészül belőlünk, és tisztában van erényeinkkel és hibáinkkal is. Ennek ellenére rá kell erőltetnünk az akaratunkat a paksiakra, a párharcokból pedig nekünk kell kikerülnünk győztesen. Szeretnénk megnyomni a meccs első húsz-huszonöt percét, és szeretnénk kihasználni azt, hogy a Szusza Ferenc Stadionban, saját szurkolóink előtt játszunk” – tette hozzá a szakvezető. 

Takács Zoltán torokgyulladás és a vele járó láz miatt nem lehet tagja az újpesti keretnek, míg Sitku Illés a jövő héten már együtt edzhet a csapattal.

A vendégek részéről Kis Károly vezetőedző nagy összecsapásra számít a találkozón:

„Az Újpest mindenkire veszélyes csapat. Mozgékony játékosai vannak, így lendületes, gyors játékot játszanak. A szurkolótáboruk nagyon sok pluszt tud adni számukra. Mi ezúttal is csak szervezett és fegyelmezett játékkal lehetünk eredményesek. Minden apró részletből készülnünk kell, mivel több olyan játékosuk is van, akik egyéni akciókból is képesek mérkőzést eldönteni. Újabb nagy összecsapás vár ránk” – mondta Kis a paksifc.hu-nak. 

A mai összecsapásról természetesen élő, szöveges tudósítással jelentkezünk,

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Újpest–Paks 17.30
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/12,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
3 perce

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
28 perce

Videó: Takács Boglárka a kamera előtt tudta meg, hogy egy századdal maradt le a döntőről

Atlétika
28 perce

Női röplabda Extraliga: Bagyinka Fanni távozott Kaposvárról

Röplabda
41 perce

Egyetlen hellyel marad le a 100 méter döntőjéről Takács Boglárka

Atlétika
51 perce

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
58 perce

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
1 órája

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája