Kis magyar edzőkeringő, Aczéltól Verebesig

Legutóbb augusztus végén huszonhét edző kapott pro licences oklevelet. Közöttük volt olyan (Herczeg András, Véber György), aki élvonalbeli csapatot irányít jelenleg is, vagy éppen első osztályú együttes szakmai stábjában dolgozhat (Bekő Balázs, Csábi József).

De többek nevével találkozhatunk, ha különböző futballakadémiákat, vagy másodosztályú profi együtteseket – esetleg a kettő keverékeit, a tartalékcsapatokat – vesszük figyelembe. Játékos-pályafutása, valamint eddigi edzői munkássága és emberi kvalitásai alapján ifj. Albert Flórián, Herédi Attila, Pisont István vagy akár Tuboly Frigyes megérett arra a kihívásra, amit egy élvonalbeli gárda kispadján való szakmai munka jelent. Persze, ne ítélkezzünk kizárólag játékosmúlt alapján ott, ahol edzői kvalitásokat kell elsősorban figyelembe venni, hiszen az egyikből nem következik feltétlenül a másik.

(A legfrissebb pro licences diplomások névsora: ifj. Albert Flórián, Artner Tamás, Bekő Balázs, Benczés Miklós, Borgulya István, Buzás Attila, Csábi József, Gabala Krisztián, dr. Genzwein Ferenc, Herczeg András, Herédi Attila, Kondás Elemér, Lucsánszky Tamás, Mink Olivér, Nagy Sándor, Osztermájer Gábor, Pári Sándor, Pisont István, Révész Attila, Soós Imre, Szalai László, Tóth János, Tóth László, Tuboly Frigyes, Uray Attila, Varga Károly, Véber György.)

Csank, Mezey, Garami, Bicskei, Mészöly Kálmán, Gellei, Verebes, Kiss László

Az élvonalban olyan rutinos szakemberek állják a versenyt a fiatalabb kollégákkal és az idő szavával, mint Csank János (ZTE), Mezey György (Videoton) vagy éppen Garami József (MTK). Egy korábbi nagy generáció sokat foglalkoztatott edzői közül Bicskei Bertalan legutóbb Újpesten vállalt munkát 2006-ban, de úgy távozott idő előtt – a Vaduz elleni csúfos hazai kupabetli után –, hogy egyetlen bajnoki meccsen sem irányította a lilákat. Jelenleg Libéria szövetségi kapitányaként dolgozik, valamint a helyi edzőképzés fejlesztésén. Mészöly Kálmán 1994-ben ült legutóbb klubcsapat kispadján – sokadszor irányíthatta a Vasast –, szövetségi kapitánykodását követően sportvezetőként tevékenykedik. Verebes Józsefet idestova tíz éve csak kisebb szakmai kihívások találták meg – legutóbb a Videotonnál találkozhattunk a nevével –, egy ideig még hangot adott ebből fakadó elégedetlenkedésének, de mostanában már nem. Megelégszik a véleményt formáló szakértői szerepkörrel.

Az ő generációjukhoz sorolhatjuk Kiss Lászlót, aki markáns egyéniségéből fakadóan idővel kilépett ugyan a másodhegedűs szerepkörből, de ezzel egyszersmind frontot nyitott a honi futballvilágban. Többször kapott lehetőséget a Maldív-szigeteken, jelenleg a másodosztályú pécsieket próbálja visszajuttatni az élvonalba. Egervári Sándor sorolható még ehhez a körhöz, szövetségi kapitányunknak az utóbbi másfél évtizedben nem sok alkalma volt az unatkozásra, megfordult a BVSC, az MTK, a Dunaferr, a Vasas és a Győr kispadján. Gellei Imre korábban már belekóstolt a válogatottnál folyó munkába, Pakson tavasszal állt fel a kispadról, mostanság a fehérváriak akadémiáján tölt be fontos pozíciót.

A generációváltás az edzőknél is megtörtént, illetve jelenleg folyamatban van, más kérdés: a kor szellemének megfelelően a fluktuáció lényegesen sűrűbb, mint volt akár egy, nem is beszélve a két évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest. Bár különböző nevekkel kapcsolatos tendenciákra felfigyelhetünk. Akad, aki a sokadig kispadját is különösebb következmények nélkül „fogyaszthatja" el, másnak egy, esetleg két lehetőség után kitelt a szakmai hitele.

Tornyi, Reszeli Soós, Várhidi, Nagy László, Bozsik Péter

Ígéretesen indult Tornyi Barnabás, Reszeli Soós István – legtöbb esetben egyikük pereket, másikuk megosztottságot hagyott maga után. Nagy László egy kifejezetten ígéretes újpesti kezdést követően – az általa összerakott csapattal nyert bajnokságot Várhidi Péter – Siófokon nem váltotta meg a világot egymagában, ezzel mintha el is játszotta volna lehetőségeit. Utódja, Várhidi az újpesti kispad után a fehérvárira is leülhetett, mielőtt szövetségi kapitányként is dolgozhatott volna, azóta viszont nem kapott lehetőséget az élvonalban.

A nemzeti csapat élén egészen rövid időre Bozsik Péter is kipróbálhatta magát, a közepesnél jobb két és fél bajnokságon át tartó szereplést – Vasas, majd ZTE – annullálta a zalaiak 0/5-ös bajnoki nyitánya 2003 őszén, majd egy rövid periódus a Haladásnál.

Détári, Kiprich, Bognár, Disztl László, Dajka

Az 1986-os, mexikói válogatottban számításba vett néhány egyéniségtől is mintha ódzkodnának a klubvezetők, már azoktól, akik egyáltalán éreznek magukban kihívást az edzői pálya iránt. Nyilasi Tibort utánpótlásvonalon foglalkoztatják, miközben klubedzőként bő évtizede nem dolgozott, bár ebbe erősen közrejátszik az ő, frontvonalat messzire elkerülő magatartása is.

Détári Lajos, Kiprich József, Bognár György, Disztl László és Dajka László pályaívében közös, hogy mindannyian több csapatnál is kipróbálták magukat az első osztályban, de hosszú távon egyik helyen sem kaptak bizalmat. Más kérdés, egyikük sem az éppen aktuális topszinten próbálkozhatott.

Aczél, Duró, Fitos, Strausz, Szabó András, Supka, Pajkos

Aczél Zoltán, Pölöskei Gábor, Duró József, Szentes Lázár, Gálhidi György, Fitos József, Csongrádi Ferenc, Nagy Tamás, Strausz László, Szabó András játékosként kifejezetten ismert, de edzőként is foglalkoztatott volt, Supka Attila, Pajkos János már elsősorban edzőként szerzett magának hírnevet és elismertséget.

Ideális korban vannak, de nevük – tisztelet a kevés kivételnek – a legritkább esetben jut eszébe azoknak az élvonalbeli klubvezetőknek, akik csapatuk kispadjára edzőt keresnek. Aczél a válogatottnál is dolgozhatott, Supka (DVSC) bajnokcsapatot, Pajkos (szintén DVSC) MK-győztest irányíthatott, de még ez sem számít biztos ajánlólevélnek akkor, amikor a lehetséges jelöltek listáját állítják össze az élvonalbeli klubvezetők nagy edzőkeresésükben.

Prukner, Sisa, Tamási

Prukner László sikeres kaposvári évek után most egy szinttel feljebb lépve az Üllői úton vívja meg ferencvárosi trénerek elengedhetetlen csatáját játékosaival, a háttérrel, a szurkolókkal és saját magával. Sisa Tibor Tatabánya, Diósgyőr és a Honvéd után Kaposváron bizonyítja, hogy tanárember. Hozzájuk hasonlóan pedagógusi vénával indult annak idején Tamási Zsolt, aki győri, majd rövid angyalföldi időszakot követően a Sándor Károly Akadémián hosszú távra rendezkedett be.

Mészöly Géza, Pintér, Csertői

A fiatal korosztály zászlóvivője egyértelműen Mészöly Géza, aki a Vasas és az Újpest kispadján 2003 óta szerzett magának tapasztalatot. Vele egy szinten jegyezhetjük Pintér Attilát, aki Sopron, Ferencváros, Vasas útvonalat bejárva hároméves kihagyást követően kötött ki Győrben, ahol ütőképes gárdát hozott össze. Az edzősködésbe nagy kedvvel belevágó Csertői Aurél pályaíve tavaly őszig töretlen volt – a Videoton elleni mérkőzésen történtek nem voltak rá jó hatással –, az év edzőjének is megválasztották, a szövetségikapitány-jelöltek között is találkozhattunk a nevével, de kecskeméti, majd mostani, szombathelyi szerepvállalása már egyáltalán nem diadalmenet a számára.

Urbán, Borgulya, Kuntics

Az újpesti és kispesti vagány, Urbán Flórián és Borgulya István is bevetésre kész, előbbi a REAC-cal már a tűz, no jó, a rákospalotaiak esetében a parázs közelében lehetett, utóbbi egyszeres beugró csupán eddig. Talán érdemes lenne Zoran Kunticsnak is több lehetőséget adni, mint amit eddig kapott – a másodosztályú Ferencvárosnál, ő akár átmenet lehet az utóbbi időben több fórumon is nagy vitát kavaró kérdésben: magyar vagy külföldi edzők dolgozzanak-e a magyar élvonalban?

Magyar kontra külföldi tréner?

Olyan szakemberre van szükség, aki képben van a helyi viszonyokkal, anyanyelvén ért szót a játékosokkal és ha kell, a szurkolókkal? Vagy olyan tréner dolgozzon inkább, aki kívülállóként felül tud emelkedni a magyar futballt behálózó kicsinyes háttérügyeken, továbbá profiként tud dolgozni és viselkedni a valóságban, anyagi és egyéb lehetőségeit tekintve inkább félprofi közegünkben?

Kecskeméten – ahol közvetve és közvetlenül húsz szakember jelentkezett a tulajdonosnál – egy korábbi sikeredző, Tomiszlav Szivics reaktiválásában látták a megoldást, de az anyagi lehetőségek miatt a kontraktus nem jött össze. Szolnokon elsősorban rutinos – Glázer Róbert, Gálhidi György, Keszei Ferenc, Dajka László – edzőben gondolkodnak, de Zsivóczky Gyula személyében képben van a fiatalos lendület is. A válogatott mérkőzés miatti kéthetes szünet lehetőséget adott a klubvezetőknek arra, hogy kellő alapossággal járják körbe a kérdést, sokáig azonban nem halogathatják tovább a döntést, már csak azért sem, hogy az edzőkeringő tovább folytatódhasson.

Szabad egy táncra?