Újpest: Nem feltartott kézzel megyünk Debrecenbe - Simek
Vágólapra másolva!
2010.09.17. 17:21
Megosztás
Vágólapra másolva!
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest szélsője, Simek Péter szerint nem feltartott kézzel mennek Debrecenbe, és reméli, a szurkolók az előző szezonhoz hasonlóan ezúttal is „hazai pályát” varázsolnak az Oláh Gábor utcában – adta hírül a dvsc.hu.
„Teljesen más lesz ez a mérkőzés vasárnap, mint az FTC elleni meccs. A Debrecen más stílusú csapat, mint a Ferencváros. Hazai pályán különösen erősek, de felkészültünk vasárnapra és semmiképpen nem fogunk feltartott kézzel menni Debrecenbe. Tavaly a szurkolóink szinte hazai pályát teremtettek az Oláh Gábor utcai stadionban, most is bízom benne, hogy hasonló lesz a hangulat” – nyilatkozta Simek Péter az ujpestfc.hu-nak.