Haladás: a Kaposvár korábbi szerb légiósa Szombathelyen folytatja

2010.08.30. 11:18
Címkék
A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte, megállapodott a korábban Kaposváron futballozó szerb Nemanja Obricccsal, aki kétéves szerződést kötött Csertői Aurél csapatával.

A 26 éves szerb középpályás, Nemanja Obrics szombaton a helyszínen tekintette meg a Haladás–Paks mérkőzést, ma pedig kétéves szerződést kötött a szombathelyi csapattal.

Obrics 2007 és 2009 között játszott Kaposváron, 37 bajnoki meccsen három gólt szerzett. A középpályás ma már részt vesz a Haladás edzésén, a következő bajnoki fordulóban Kecskeméten pedig már pályára is léphet. A futballista legutóbb a szerb másodosztályú Mladi Radnik csapatát erősítette a Red Star Beograd kölcsönjátékosaként. A belgrádiak a kölcsönszerződés lejártával sem számítottak rá, így kerülhetett Szombathelyre.

A csapattal kapcsolatos hír, hogy megérkezett és kétnapos próbajátékon vesz részt a 29 éves, kétszeres szlovák válogatott Fodrek Branislav, aki legutóbb az MFK Petrzalka együttesében játszott.

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
2 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
3 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
3 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
3 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
4 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
4 órája