FTC-Újpest: előzetes letartóztatásba helyezték 30 napra az egyik szurkolót

MTI MTIMTI MTI
2010.05.02. 18:33
Címkék
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy Fradi-drukkert, aki a pénteki Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzés után verekedésbe keveredett saját táborának szurkolóival – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Kormos Endre a távirati irodának elmondta, a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap rendelte el 30 napra a garázdaság miatt előállított 35 éves férfi előzetes letartóztatását.

A Fradi-szurkolót „nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság" megalapozott gyanúja miatt állították elő.

A férfit 22 társával együtt állították elő a rendőrök még péntek este, a többieket azonban már elengedték. Akikkel szemben eljárás indult, szabadlábon védekezhetnek. Két emberrel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt intézkedtek; az ő ügyükben azonban az ügyészség folytatja le az eljárást.

A pénteki Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzés biztosítása közben két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett, miután délután fél 6 körül – másfél órával a találkozó kezdete előtt – a Ferencváros drukkerei megdobálták a vendégszurkolókat a stadion előtt.

A BRFK és a Készenléti Rendőrség munkatársai könnygázzal fékezték meg a garázdákat.

Este 7 óra körül egy csaknem félszázas újpesti csoportot támadtak meg az Üllői úti stadion előtt várakozó hazai szurkolók; a rendőröknek sikerült szétválasztaniuk a két tábort.

A játék után a távozó ferencvárosi szurkolók több helyen is feldöntötték a kordont, őket könnygázzal és vízágyúval fékezték meg a rendőrök, így nem tudtak az elzárt területre bejutni. A ferencvárosiak közül többen üvegekkel dobálták meg az intézkedő rendőröket.

Az újpesti szurkolók a csapatuk 1–0-s győzelmével végződő mérkőzés után biztonsági okokból csak később hagyhatták el a lelátót. A vendégeket végül – rendőri kísérettel – metróval kísérték haza, Újpestre.

Legfrissebb hírek

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
5 perce

Jhon Arias lövésével szerzett vezetést Kolumbia – videó

Foci vb 2026
10 perce

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
57 perce

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
58 perce

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik